PM Online | Zene

Vezényel: Fischer Ádám

Wagner újra győz. Győzni fog. Kerek a gyűrű, teljes a Ring, mind a négy zenedrámát játsszák Budapesten. Sajátságos módon nem az Operában, hanem a Müpában, de teljes értékű színházi

élményt kínálva. Wagner elégedetten nyújtózik a sírjában.
Az is az igazsághoz tartozik, hogy szinte mindenben igaza volt. Akkor is, amikor elkezdte a Ring negyedszázadon át tartó munkáját, és rájött, hogy ez ne lehet egyetlen opera. Először azt gondolta, valahogy elmesélik az előtörténetet, és elég Az istenek alkonyát megzenésíteni. Aztán ráébredt, hogy így túl homályos minden, Siegfried kalandjait csak az érti meg, aki látja, hogyan nevelkedett a derék germán hős. Ez már két opera. De miért kellett szegény Siegfriednek egy idegen törpénél nevelkednie? Ehhez kellett A walkür, végül pedig mégis ki kellett valahogy derülnie, hogy Wotan miért is problémázik annyit A walkür harmadik felvonásában, így meg kellett írni A Rajna kincsét is. Ha nagyon akarta volna, ez elé is írhatott volna valamit, hogy megtudjuk, ki az az Alberich, és miféle aranyat őriznek a folyó mélyén, de a gátlástalan Wagnernél is győzött a józanság, ötödik zenedráma nem született.
Az ember a fejét csóválja, hogy képzelte ez az ember, hogy ezt a meseszerű zajongást órákon át akarják hallgatni az emberek, de mint említetem: Wagnernak igaza volt. Az emberek hajlandóak alávetni magukat ennek a hatalmas kalandnak. A négy opera közül A Rajna kincse a legrövidebb a maga szerény háromórás időtartamával, cserébe viszont itt nincs szünet, ránk szakad az egész ősi, idegen világ, sárkányokkal, törpékkel, varázssipkával, mindennel. Őrültség, de van benne rendszer.
Olyan rendszer van benne, hogy néha a három óra rövidnek tűnik, az ember alig várja, hogy jöjjön a folytatás. Mert a négy opera (nevezzük így) összefügg. Nemcsak egyik történetből következik a másik, de a zene akármennyit is változik, mégis ugyanaz marad, a motívumok megmaradnak, és összetartják a négy darabot. Nekünk még lehetőségünk sincs tiltakozni, aki komolyan belekezd Wagnerbe, az kénytelen magát megadni, és legalább erre a négy estére elviselni az ő erőszakosságát. Ez az, amit ő úgy mondott, hogy a művészet uralkodik a színházon, és nem fordítva. Hogy mi, szerencsétlen nézők ne nézők legyünk, hanem gyülekezet. Abban nem vagyok biztos, hogy Wagner önmagát papnak vagy istennek képzelte, de ne is feszegessük, csak még jobban megutáljuk azt, akinek ki vagyunk szolgáltatva.
Nem mintha panaszkodni akarnék. Egy évből négy este nem olyan nagy áldozat, hogy ne érné meg.