Sladana Bukovac
Szellemmajom
2011-08. szám / IM
„Mint a generációjának zöme, ő sem kedvelte a pszichiátriát. Csupa lila köd, az ilyen orvosok felelőtlenül kerülik a valódi betegségeket, hogy olyan minden hájjal megkent, elkényeztetett páciensekkel foglalkozhassanak, akik készek bármire,
csak kibújhassanak a mindennapok kötelezettségei alól” – gondolja a főhős anyja fiának foglalkozásáról Sladana Bukovac horvát írónő könyvének talán legjobb mondatában. Nagy kár, hogy az ilyen erős megállapításokban, találó fordulatokban nem bővelkedik a mű. Pedig maga a regény igazán fordulatos, rengeteg karakter, szerencsehuszár és szerencsétlen bukkan föl a balkáni háborút épphogy kiheverni próbáló országban játszódó cselekményben. Poszttraumás stressz – ez a stempli szerepel a legtöbb kórházi ápolt adatlapján, akik közt persze sok a háborús, emiatt közmegbecsülésnek örvendő veterán. Egyikük öngyilkossága mozdítja ki a tespedtségből a cinikus apátiába süppedő kórház életét. Valahogy mégsem áll össze maradandóvá Pavel pszichiáter története, hiába senyved korrupt és jó politikai kapcsolatokkal rendelkező klinikai főnöke álszent intézetében, hiába rajzolódik ki egy kőrözött bűnözővel meglévő gyermekkori barátság története, van itt pulzusnövelő nyomozás, zavarba ejtő anya-fia kapcsolat, besúgás és árulás. Sok-sok szerteágazó cselekményszál, sokféle pszichés ápolt, miközben maga Pavel sem „százas” a maga súlyos rendrakási és tisztaságmániás kényszereivel. A balkáni háborúról, a horvátországi társadalmi viszonyokról, a berendezkedésről talán a korábbinál élesebb képet kapunk, irodalmi értelemben vett remekművet viszont ezúttal sajnos nem.
| hirdetés
 |
|
Nyitott Könyvműhely
207 oldal, 2990 Ft
Kritika (3)
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
