Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Képről képre
Jobbra vagy balra? – Cserna-Szabó András Joachim Patinir festményéről
2013-05. szám / Eszéki Erzsébet

Nemrég jelent meg Cserna-Szabó András legújabb könyve, a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regény a Magvető Kiadónál. Aki ismeri Cserna-Szabó András írásait, a nevéről azonnal ízletes ételek és ízes, receptekkel fűszerezett kisprózai művek jutnak eszébe. Külföldre is gasztrotúrákra jár alapvetően, de néha másfajta csemegékre is bukkan, mint nemrég Madridban.

Régóta foglalkoztat ez a kép, vagy friss élményről beszélgetünk? Hogyan találkoztál Patinir festményével?
Cs.-Sz. A.: Februárban jártunk Madridban, az ottani pár nap fő vonala ez volt: a toledói fogolytól a madridi pacalig. Ez a speciális pacal szinte minden madridi vendéglőben kapható, ökörszájjal készül, vagy disz­nó­fej­jel, borjúlábbal. Nagyon hasonlít a mi körmös pacalunkhoz, ugyanolyan, szinte enyvesen szaftos étel. A Pradóba este 6-tól 8-ig ingyenes a belépés, minden este két órát ott töltöttünk. Ez kedvemre való volt, mert ellene vagyok az egynapos, maratoni mú­zeum­lá­to­ga­tásoknak.

Amikor egyszerre kellene befogadni több emeletnyi anyagot, s pár terem után már nem is lát az ember?
Cs.-Sz. A.: Húszéves koromban például beszabadultam a Louvre-ba, és két óra múlva szinte szédültem, tele lettem, ki kellett jönnöm. Madridban mindennap körülbelül két óra jutott egy festőre. Ez még befogadható mennyiség. Az egyik este Bosch volt a célszemély. Bementünk a Bosch-terembe, a falon a híres képei, mint például a Gyönyörök kertje-triptichon. Aztán egy másik falon meg­pil­lan­tot­tam egy hasonló festményt. Ez volt Patinir képe. Viszonylag nagy vászon, azonnal rabul ejtett.

Talán nemcsak kísér, hanem kísért is ez a kép február óta? Nincs benne valami kísérteties?
Cs. Sz. A.: A Bosch-hatás, persze, érezhető, nemcsak a szerkezetben, hanem, mondjuk, a Pokol áb­rá­zo­lá­sában is. De közben mégis egészen más. Patinir ugyanis alapvetően tájképfestő volt. Több helyen írják róla, hogy az emberalakokat valószínűleg nem is ő festette a képeire. A flamand festők besegítettek egymásnak, szóltak a kocsmában, hogy figyelj, szeretnék ide egy alakot, cserébe jövő héten festek neked egy hátteret! Ennek a képnek az a címe, hogy Kháron átkel a Styx folyón. Valóban az alvilág folyóján evező, rongyos vénember van a középpontban, de az egész festményhez képest meglepően kicsi ez a rész. Kháron a központi alak, az egész mégis valójában egy nagy tájkép, miközben a teljes világot ábrázolja.

Patinir meg tudta ragadni az univerzumot egy tájképben?
Cs.-Sz. A.: Tökéletesen. Középen a Styx az, amin átkelsz az élők birodalmából a holtak birodalmába. Khárontól jobbra van a mennyország, balra a pokol. A Styx a határfolyó, ott dől el minden. Az igazak Elíziumba, a vétkesek Tartaroszra kerülnek. A bal oldali részen látjuk Hádész palotáját, amit Cerberus, a háromfejű kutya őriz. Mögötte fekete, égő pokol. A másik oldalon van a mennyország. A képen keveredik a keresztény kultúra és a görög mitológia. Sokáig néztem a festményt, az alakok egészen aprók. A bal oldalon a lelkek angyalokkal sétálnak békésen, nyuszik, őzek, fácánok bóklásznak a zöld lombú fák között az elíziumi mezőkön. Egész hátul, messze egy város látszik, azt hiszem, az élők birodalma. Az alvilági folyók is rajta vannak a képen: például a Léthé, a felejtés folyója.

Patinir a színekkel is érzékelteti a kettősséget, a kép bal oldalán világos árnyalatok, fölötte derült éggel, a festmény jobb oldalán sötét, baljós színek, vörös tűz, fölül sötét felhők.
Cs.-Sz. A.: Tartarosz a sötétség birodalma, a legmélyebb alvilág. Itt vannak azok, akik Zeusz ellen fellázadtak, itt van például Sziszüfosz is. Hádész palotája egy nagy mocsár közepén áll. Sokáig lehetne a kép mitológiai vonatkozásairól beszélni, Nádasdy Ádám, aki Dantét fordít, biztosan sok órán át tudná élvezetesen elemezni a részleteket. A legérdekesebb nekem mégis az, hogy Patinir nemcsak az egész világot festette meg egyetlen képben, hanem a lét legizgalmasabb pillanatát is.

Ez a billenékenység fogott meg, az, hogy ebből a pillanatból még bármi lehet?
Cs.-Sz. A.: A kép középpontjában Kháron az alvilág folyóján evez egy lélekkel a csónakjában. Az a kérdés: jobbra vagy balra? Az emberi lét legfontosabb kérdése ez. Mennyország vagy pokol? Kháron viszi a halott lelket, amely balra fordítja a fejét, a pokol felé. Kháron is arra fordul kissé, ugyanakkor ránk néz. Ez is izgalmas, az alvilág révésze a szemedbe néz, szinte megszólít: „egyszer te is itt leszel a csónakomban, kiskomám!” A ladik kicsit befordul balra, ugyanakkor Kháron a bal oldalon evez. Tehát jobb felé húz. Vagyis semmi sem dőlt még el. A legeslegutolsó pillanatot látjuk a képen, amikor még nem lehet tudni, hová jut a lélek. A metafizikai feszültségkeltés maximuma, hitchcocki izgalmak.
hirdetés

Jól látom, hogy az alvilág folyójától jobbra angyalok kísérik az apró lelkeket, akik kicsi, csupasz lények?
Cs.-Sz. A.: Kháron ladikjában is úgy fest a lélek, mint egy csupasz magzat. Kísérteties. A bőre csaknem áttetsző, talán világít is. Egy testetlen test. Azt sem tudjuk, fiú vagy lány. Jobbra ott egy angyal a sziklán, érdemes megnézni a kinyújtott karját, a kéztartását, az ujját, mutatja az irányt jobb felé, a mennybe. Ide fordulj be! Ebből azonban a lélek semmit nem vesz észre, mert ő éppen az ellenkező irányba néz. Hívja őt az angyal, de hiába. A másik oldalon is láthatók a lelkek, ott kínozzák őket, meg égnek. Érdekes a lelkek ábrázolása. Hogyan lehet megfesteni egy anyagtalan valamit? Sehogy. Ennek a Patinir nevű pasasnak mégis sikerült. Nagyjából ezt hívjuk zseninek.

Nem olyan a lélek, mint az üvegpalota a kép bal oldalán? Áttetsző?
Cs.-Sz. A.: De, bizony. Ez a földi lét utolsó pillanata. József Attila 1937 tavaszán írta a Nem emel föl című versét, december 3-án halt meg. Így kezdődik a vers: „Nem emel föl már senki sem, / belenehezültem a sárba. / Fogadj fiadnak, Istenem, / hogy ne legyek kegyetlen árva.” Később így folytatódik: „Tudod, szívem mily kisgyerek - / ne viszonozd a tagadásom; / ne vakítsd meg a lelkemet, / néha engedd, hogy mennybe lásson.”

Itt van a képen egy lélek, amely olyan, mint egy kisgyerek? Nem lát a mennybe? Talán látja a pokol kínjait, de nem tudja elfordítani onnan a fejét?
Cs.-Sz. A.: Hiába mutogat az angyal, a lélek vak, nem lát a mennybe, a pokol felé néz. Azután a vers ezen sorai is rímelnek a képre: „Kinek mindegy volt már a kín, / hisz gondjaid magamra vettem, / az árnyékvilág árkain / most már te őrködj énfelettem.” És a vers vége: „Vizsgáld meg az én ügyemet, / mielőtt magam feláldoznám.” Ennek a léleknek éppen „vizsgálják az ügyét”. Még nem tudjuk, mi lesz a döntés, de a következő pillanatban kiderül, merre kanyarodik a ladik.

Ahogy az egész emberi lét is ilyen, nem csak ez, az utolsó pillanat?
Cs.-Sz. A.: A kérdés mindig ez: balra vagy jobbra? Aztán sokszor egy ilyen döntés örökre meghatározza a továbbiakat. Itt egy megvakított lélek, aki másfelé fordul. De közben még semmi nem dőlt el. Még észreveheti a hívogató angyalt. Elképesztően drámai pillanat: az egyik oldalon angyalok és őzikék, a másikon Cerberus és az örök kárhozat tüze. Patinir képén minden, de szó szerint minden rajta van.

Kép: Joachim Patinir: Landscape with Charon Crossing the Styx
1515–1524 körül, 64 cm x 103 cm, Museo del Prado, Madrid





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor