Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Sokszínű, változatos művészeti élmények a Nemzeti Galériában
2015-08. szám / L. B.

Kégli Balázs a Kultúra 2008 Művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria különleges programjaiért felelős, melyek célja, hogy
azokat a látogatókat is becsábítsák egy múzeumi térbe, akiknek az elsőre idegen környezetnek tűnik. Miközben az intézmény izgalmas új kiállításokkal készül azok számára, akik rendszeres vendégei a múzeumoknak.

Február vége óta a Szépművészeti épületének ideiglenes elvesztésével felállt egy nehéz helyzet.
K. B.: Bár most elvesztettük egy időre, a jövőbe tekintünk, hogy mi­lyen fantasztikus lesz majd, amikor a Román Csarnok újra megnyílik, és olyan tereket tudunk megmutatni, mint a Michelangelo-terem vagy akár a régi könyvtár terme. A helyzet azért is nehéz, mert a Szép­mű­vészeti egy fontos kiállítóhely, melynek az elmúlt tíz évben jól be­já­ra­tott imázsa lett blockbuster kiállításokkal és színvonalas szakmai tárlatokkal. A szakmai munka persze most sem állt meg, vagyis a stratégia ugyanúgy folytatódik, csak most a Nemzeti Galéria hatalmas területén. A Galéria nagyon fontos szakmai intézmény, azonban mar­ke­ting szempontból még nincs igazán felépítve, tehát ez még fela­da­tunk lesz a következő időszakban.

Most inkább a Budai Várba ellátogató turisták jönnek be?
K. B.: A turisták lefotózzák ugyan az épületet kívülről, de ritkábban jönnek be. Ha mégis, akkor leginkább a büfé és a mosdók miatt, hiszen a magyar művészet egy átlagos ismeretekkel rendelkező külföldi számára nem érthető, és épp ezért nem is izgalmas, ha nincs kontextusba helyezve az adott korszak vagy stílus nemzetközi képviselőivel. Tavalyelőtt volt a párizsi Musée d’Orsay-ban egy kiállítás a Nyolcakról, akiket Magyar Vadaknak is neveznek. Őket tudták értelmezni, mert a látogatók ismerik ennek a korszaknak a francia vonalát, amiben el tudták helyezni a látottakat. De ha egy magyar ellátogat mondjuk a prágai Nemzeti Múzeumba, valószínűleg ugyanolyan zavarban van, mint nálunk egy külföldi a magyar képek láttán. Júniusban a Szépművészeti anyagából felkerült ide egy válogatás, amely már csak a gyűjtemény népszerűsége miatt is vonzza nemcsak a magyar, de a nemzetközi közönséget is. Ez az év számomra elsősorban arról szólt, hogy felköltözzünk, berendezkedjünk, a következő év azonban nagyszabású tárlatokat tartogat.

Mi lesz jövőre?
K. B.: Most fejeződött be a belső átalakítás és a modernizáció, illetve minden kiállítótérbe új állandó kiállítás került, hiszen intézményen belül is fontos a megújulás időről időre. Megnyílt például egy új állandó kiállításunk, a Modern idők, amely a 20. század magyar művészetét mutatja be a Galéria anyagaival, kiegészülve az Iparművészeti Múzeum tárgyaival, tematikus egységeként megjelenítve a századot. Ősszel lesz egy El Kazovszkij-kiállítás az egész „A” épületben. Ez egy speciális életmű, így maga a kiállítás sem lesz szokványos: a klasszikus monografikus tárlat helyett izgalmas kortárs eseményre készülünk a művész művein keresztül. Január végén egy orosz avantgárd kiállítással indítunk, ami egy kicsi, ám nagyon különleges anyag Jekatyerinburgból. Nemcsak a kiállítás, de a története is különösen érdekes annak, hogy ez a gyűjtemény hogyan állt össze, és miként maradt így egyben, amit teljes egészében nálunk mutatnak be először. Utána egy nagy Picasso-kiállítás következik egy nagyon izgalmas koncepcióval, hiszen az emberi alak megformálásának folyamatos változását követhetjük majd nyomon művészetében. Lesz egy Modigliani-kiállításunk is, ami az előzőhöz hasonlóan szintén Párizsból érkezik hozzánk. Az év végén pedig egy nagy Ország Lili-kiállítást tervezünk, s előkészítés alatt van még két másik tárlat is. De ahogy mondtam, az állandó kiállításainkat is újdonságként kezelhetjük, mint például a Lépésváltást, amely egy 20-21. századi anyag, és megemlíteném a Ludwig Goes Popot a Ludwig Múzeumban, ami azért is érdekes, mert a bécsi Ludwig Múzeumból érkező anyag kiegészül a Nemzeti Galéria magyar pop art műveivel is.
hirdetés

Milyen hatások érik a múzeumokat mostanában?
K. B.: Az egész múzeumi világban nagy változások vannak, hiszen a minket körülvevő világ, a kultúrafogyasztási szokásaink és igényünk is változik. Vannak, akik a kiállításokat telerakják nagyon sok mozgó, vizuális anyaggal, az élményre és nem is feltétlenül a műtárgyakra koncentrálva, míg például az újranyitott amszterdami Rijskmuseumban úgy gondolták, ezzel a túlfokozott vizualitással úgy tudják felvenni a versenyt, ha ők az eredetiségre koncentrálnak, vagyis arra, hogy a legfontosabbak az eredeti művek a termeikben. A múzeumpedagógiának is reneszánszát éljük, hiszen manapság akár teljesen személyre szabott programokon is részt vehetnek a gyerekek és a felnőttek is.

Ezekből mit tudunk mi átvenni?
K. B.: Folyamatosan figyeljük a múzeumi világ változásait a shop ajándéktárgyaitól kezdve különböző programokon át egészen a kommunikációs stratégiákig. Nem titok, hogy a Múzeum+ program például, ami egy éjszakai meghosszabbított nyitva tartás havonta egy csütörtökön, egy külföldi minta alapján jött létre nálunk. Persze mi mindent kicsit továbbgondolunk, így például a tematikus esték programjának részeként egy-egy ismert személyiség tart tárlatvezetést a saját nézőpontjából, amivel az a célunk, hogy új látogatókat hozzunk be, akik szívesen innának egy pohár bort a képeket nézegetve, miközben Mautner Zsófi, Juronics Tamás, Alföldi Robi vagy Lakatos Márk vezeti őket. Folyamatosan gondolkodunk új programlehetőségeken a Nemzeti Galériában, hiszen célunk, hogy sokszínű és változatos művészeti élményt nyújtsunk látogatóinknak.






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor