RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 30., kedd
Janka, Zsanett

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Nincs kegyelem
2015-09. szám / Fáy Miklós

Az ember elmegy a Várba, ha már ott van, ha már összegyűjtötték ezt a sok Csontváryt. Nem szá­mít meglepetésre, hiszen ismeri a képeket, ismeri Csontváry nem létező nemzetközi reputációját. Csontváry a miénk, csak mi tudjuk, hogy mennyire nagy és mitől nagy. Vagy inkább mi sem tudjuk, elfelejtjük. Egy nagy szenvedés dokumentációja, és, persze, ilyen a művészethez való
viszonyunk. Szeretjük a szenvedőket, mert azt hisszük, helyettünk szenvednek. Csodáljuk Van Goghot, kifizetünk érte akármekkora összegeket, mert azt érezzük, az a sok borzalom, amit átélt, hitelesíti az életművet. Nem képet nézünk, hanem történetet.
Mintha kicsit ezt éreznénk Csontvárynál is. Csodáljuk és megrendülünk tőle, de közben arra gondolunk, hogy: őrült. Hogy hangokat hallott, hogy a világ megújhodásáért ifjúságáról lemondott, akármit is jelent ez. Bolond. Aki nem hiszi, nézze csak meg a Zrínyi kirohanását. Egy többé-kevésbé Csontváry vonásait vagy legalább szakállát viselő, díszmagyaros férfiú pisztolyából lövöldöz a városi tanács előtt. Mellette hordóba ültetett pálmák, gratulálunk, gyógyszerész úr. Talán ha megtanult volna festeni uraságod, többre vihette volna. Mert szép dolog, hogy úgy erőlteti a rövidüléseket, mint a festészet nagy feladatát, de mindhiába. Aki lovon ül, nála úgy néz ki, mintha malacháton közeledne felénk. Nem csoda, ha nem érti meg kegyedet a nagyvilág: ahhoz vannak szokva, hogy a festészet nemcsak elhivatottság kérdése, de kézügyességé is. Mi lett volna, ha a láthatatlan szellem balettozni szólítja föl Csontváryt? Beiratkozik az balettintézetbe kopasz fővel?
hirdetés

Ahogy a képek követik egymást, úgy vész el a nézőből a magabiztosság meg a hetykeség. Úgy jön a megvilágosodás, hogy hiszen ez a kétbalkezesség, ez az ügyetlenség a Csontváry-tanítás lényege volna. Ez a kegyetlenség és tisztaság. Hogy hiába nincs rá képességem, nincs hozzá tehetségem, akkor is tenni kell. Neki kell állni, és remekművet kell teremteni. Vászonból és festékből, tintából és papírból, vagy csak önmagunkból, az életünkből. A világ megújhodásáért, vagy a mellettünk élők örömére. Akkor is, ha szólnak a fejben a hangok, akkor is, ha nem szólnak. Főleg akkor, ha nem szólnak.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor