Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Menni, látni, tanulni kell, mert hihetetlen sok a gyönyörűség
2016-05. szám / Pavlovics Ágota

Kétszáz fotóművész nyolcszáz,az elmúlt tíz-tizenöt évben született képe látható a Műcsarnokban a Nemzeti Szalon 2016 /Képek és pixelek – Fotóművészet és azon túl című kiállításán. A június 26-ig látogatható tárlatról, valamint néhány aktualitásról kérdeztük a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökét, Fekete Györgyöt.

Idén 120 éves a Műcsarnok, és április 23.-án nyílt meg a Nemzeti Szalon impozáns kiállítása, melynek fókuszában a fotográfia áll.
F.Gy.:A Nemzeti Szalon ötévenként rotál, az első középpontjában az építészet, a másodikéban a képzőművészet állt, a harmadik idén a fotóművészet jegyében került megrendezésre. A 2016-os Nemzeti Szalon a magyar fotóművészet legutóbbi tíz-tizenöt évét és jelenét mutatja be a Műcsarnokban. A művek öt témakörre bontva – Hely, ahol; Szemben; Testkép; Nézőpont; Varázslat – láthatók. Az elmúlt bő évtizedben szinte minden megváltozott a fotózás körül, és sok minden magában a fotográfiában is. A képek készítése, bemutatása, fel­hasz­ná­lá­sa merőben más módon történik, mint korábban. Napjaikra nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy a digitális váltás nem csupán technikai változás, magát a fotográfiát is újraértelmezi.

Idén éppen 60 éve zajlottak az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei. Milyen pályázatokat írt ki az MMA a tekintélyes jubileum jegyében?
F. Gy.: Az első pályázatot az 1956-os forradalom és szabadságharc témakörében fiatalok számára írtuk ki, új művészeti alkotások létrehozására. A beérkezett pályázatokat művészeti kategóriánként bírálták el a bizottságok, és hét kategóriában – irodalom, fotó-, film-, színház-, képző-, ipar- és zeneművészet – beérkezett 147 pályamunka közül 17 alkotást díjaztak. Fotó- és zeneművészet kategóriában a bizottságok nem adtak ki díjat. Az új pályaművek alkotóinak első helyezés esetén bruttó egymillió forint, második helyezettnél bruttó hétszázötvenezer, harmadik helyezettnél bruttó félmillió forintot adományoz a Magyar Művészeti Akadémia. A pályázaton kizárólag olyan fiatal alkotók indulhattak, akik 2016. április 10-ig nem töltötték be a 40. életévüket. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek 60. évfordulójához kapcsolódó programok megvalósításához is írtunk ki pályázatot. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 200 000000 Ft. A vissza nem térítendő támogatás összegének alsó határa 300000 forint, felső határa 1 000000 forint. A pályázatok elbírálása jelenleg folyik.

Térjünk vissza az aktuális kulturális eseményekhez. Mi mindent láthatnak, a kultúra iránt érdeklődök az önök szervezésében?
F. Gy.:Száz éve született Somogyi József, a magyar szobrászat kiemelkedő személyisége. Minden szobrászati műfajban dolgozott, de munkássága meghatározó része mintegy félszáz köztéri szobra. Kiállításunk bemutatja köztéri szobrászatának dokumentációját, kisplasztikáinak, érmeinek, rajzainak egy kollekcióját és egy válogatást volt növendékei munkáiból. A kiállítás az MMA székházában, a Vigadó Galériában látható. A művész születésének 100. évfordulója előtt tisztelegve albumot jelentettünk meg Somogyi József női akt tanulmányrajzaiból.
hirdetés

A felsoroltakon kívül az MMA mely tevékenységeire hívná fel olvasóink figyelmét?
F. Gy.:Például az akadémiai székfoglalókra, amelyek péntekenként vannak. Szobrászok, festők, színészek, filmesek, fotósok érdekes, színes előadásait hallgathatjákmeg az érdeklődök, sok olyan információt, érdekes adatot, amelyekről más forrásból nem tudunk. Gyakran tartunk könyvbemutatókat, irodalmi esteket, óriási anyaggal rendelkező könyvtárunk van. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban mindez a régi pompájában tündöklő Vigadó épületében található.

Úgy tudom, szoros barátságot kötött a fával, ráadásul más szemmel nézi, másként dolgozik vele, mint szoktak a művészek.
F.Gy.: Hittantanár édesapám azt mondta, az öregkort kell a legjobban megtervezni. Megfogadtam a tanácsát, és amikor 1990-ben abba kellett hagyom a belsőépítészeti tervezési munkáimat, mert államtitkári kinevezést kaptam, elkezdtem famozaik-kollázsokat készíteni. Jóval korábban már volt egy privát faipari műhelyem, ahol saját tervezésű tárgyaimat és kis bútoraimat készítettem. Miközben sokféle faanyaggal dolgoztam, rádöbbentem, hogy az emberek a fát csak kívülről ismerik, belülről nem. Pedig a fa szerkezete, törésfelülete különleges szépségű, sajátos világ. A műveimbe életem emléktárgyait is beledolgozom, így például első, meghalt feleségem fésűjét, púderdobozát. Az idős nagy- és dédszülők holmija általában dobozokba kerül, és egy idő után nem tudnak mit kezdeni velük a fiatalok, az én műveim viszont megmentik őket ettől a sorstól.

Apropó fiatalok, mit tanácsolna nekik háta mögött sok év emberi és művészi tapasztalatával?
F. Gy.: Azt, hogy menni, látni, tanulni kell, mert hihetetlen sok a gyönyörűség a világban. Ki kell bányászni azt, ami örömet szerez.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor