Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Üdvözlet Aligáról
2017-09. szám

Weiler Péter Aligája nemcsak a nyarat, hanem a ’70-es, ’80-as évek Balatonját is megidézi – persze egy sajátos nézőpontból, a híres aligai pártüdülő perspektívájából. Képeinek központi szereplője Kádár János és az őt körülvevő politikai elit, amelynek tagjai szívesen ütötték el az időt

a magyar tengernél, a külvilágtól elzárt Bauhaus-villában. Frappáns képeken jelenik meg ez a belterjes, mendemondákból ismert, az átlagember számára elérhetetlen világ – a főtitkár hol krumplilevest eszik, hol a Liget makettjét szemrevételezi, Szokol rádiót hallgat, vagy a horgára akadt kövér pontyot vizslatja. A pártüdülő falain túl nyaral a nép: dinnyét vagy lángost esznek, járó motorú Trabant mellett horgásznak a tó jegén. A tárlat érdekessége, hogy az egyik képen, aki jól figyel, rábukkanhat Kádár János egykori órájára (pontosabban az óra festett mására), melyet már vagy húsz éve Kieselbach Tamás vásárolt meg egy hagyatéki árverésen, s mely most bekerült Kárpáti Tamás Panoptikon-gyűjteményébe.

Godot Galéria
10. 14-ig

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor