RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. október 21., csütörtök
Orsolya

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
A kultúrnép ópiuma
2021-04. szám / Fáy Miklós

Elolvastam a Magyar kóla című könyvet, mint azt a kevésbé dörzsölt olvasók is sejtik, nem a ré­gen elfeledett Tropi-Cola nevű italról van benne szó, vagy annak valami hasonló, kései vál­to­za­táról, amellyel a multik uralmát szeretnék megtörni a hazai üdítőitalkirályok, hanem a kokainról.
Annak itthoni terjesztőiről, élvezőiről és rabjairól, betegeiről és áldozatairól. Többnyire (legalábbis eleinte) gazdag emberekről, hiszen a kokain drága szer, sokat kell dolgozni vagy sokat bűnözni ahhoz, hogy valaki rendszeres fogyasztója legyen. De hát ez az élet.
Vagy ez a nem-élet? Pontosan nem tudom, nincsenek személyes tapasztalataim, még közvetettek sem, vagy nem ismerek fogyasztót, vagy csak olyat, aki titokban tartja, nem osztja meg velem a kokainélményeit. Mindenesetre kívülről nézve az egész nagyon ostoba dolognak tűnik, az ember dolgozik, dolgozik (fogadjuk el most a hivatásszerű bűnözést is munkának), de nem azért, mert élni akar, akár munka alatt vagy által, akár utána, mondhatni szabad idejében, hanem hogy a mámorban végül elveszítse önmagát, homályos emlékképei maradjanak arról, hogy azért jó volt, akármi is volt. Az egyébként ismerős érzés: mindig máshol lenni, mint ahol vagyok, máshová vágyni, ha otthon vagyunk, miért nem idegenben, ha a tengeren, akkor miért nem síelünk, ha a Mátrában, akkor miért nem a Balatonon. Lehet, hogy ez viszi előre az emberiséget, vagy akár az egyes embert, hogy mindig más kell neki, mint ami van, de nem lehetne néha megállni? Ahogy Pilinszky ajánlotta: örülni annak, ami a miénk?
Fejcsóváló okoskodás, én is tudom, a nem érintett a maga vélt érintetlenségében elmélkedik a világ esztelen rohanásán, amíg hirtelen rá nem ébred: semmi oka nincs érintetlennek éreznie magát. Rendben van, nem fizetek ki súlyos pénzeket különféle fehér porokért és kristályokért, de viszonylag jelentős összegeket áldozok papírra. Különféle papírokra, könyvekre és jegyekre, jó, valamelyest enyhült a papírszükséglet, egyrészt az elektromos adathordozás, másrészt a járvány miatt, de a lényeg nem változott. Mielőtt még föltenné valaki a kérdést, hogy most panaszkodsz vagy dicsekszel, remélem, inkább panaszkodok. Annak ellenére, hogy újságíróként sok kulturális cikkhez kedvezményeket kapok, azért tudom, hogy ez kivételes szerencse. Nem is ez a lényeg, hanem hogy nem ment már át ez az egész függőségbe? Nem arról van szó már megint, hogy máshol legyünk, mint ahol vagyunk, a lakás helyett a helsingöri vár falán, és várjuk atyánk szellemének megjelenését, vagy éjfélkor, a keresztútnál várni a szerelmet. Nem a saját szerelmünket, hanem bizonyos Riccardo nevű kormányzóét, aki hamarosan szárnyaló kettősbe kezdhet szíve Améliájával? Nem azért kulturálódik az ember, hogy ezt az idétlen szót használjam, mert nem tud mit kezdeni magával? Ha otthon kellene maradnia egy áramszünetes este, értelmetlennek és reménytelennek érezné az életét?
hirdetés

Nem is az a kérdés, amit Vörösmarty kérdez, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb”, mert arra ő is tudja a választ. Ment. De ezt személyre vonatkoztatva, és nem feltétlenül előmenetelben gondolkodva: rendben, napjaim nagy részében kultúrához köthető az elfoglaltságom. És? Egyáltalán: látszik ez rajtam, rajtad, rajtunk? Vagy tényleg ez csak valami életidegen luxus, a gazdag társadalom élősködőinek.
De jó, hogy nem kell válaszolni.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor