RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. október 21., csütörtök
Orsolya

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Hol a világ közepe?
2021-09. szám

A világ közepébe állítottalak, Ádám, mondja a Jóisten a reneszánsz filozófus, Pico della Mi­ran­do­la szerint. Az lehet belőled, aki lenni akarsz. Egyedül neked van szabad akaratod, egyedül te vagy az, aki kijelölheti a helyét a világrendben. Csak akarnod kell, és eléred. Különb lehetsz az
angyaloknál. Szabad vagy. Az egyetlen szabad lény a világban.
Hová lett régi hetykeségünk? Látszólag itt van most is velünk. Látszólag ma is azt hisszük, hogy kö­rülöttünk forog a világ, nincs olyan jelentéktelen tettünk, amit ne akarnánk a többiek tudomására hozni. Ez volt a vacsorám, mondjuk, fényképezzük, közzétesszük. Erre jártam tegnap este. Így nézek ki. Travolta és én. Vagy inkább én és Travolta. Én és a Dávid. Amelyik meztelen, az a Dávid. Nyilván azt képzeljük, hogy ez másokat érdekel. Illetve mindig ki is derül, hogy ez másokat tényleg érdekel. Vagy úgy tesznek, mintha érdekelné őket. Itt ülünk az egocentrumban, és igazán kényelmes, nem nyomja fenekünket a dívány.
Egyfelől. Másfelől a néhány száz évvel korábban élt ember tudta, hogy lába alatt a föld, feje fölött az ég, s ha esetleg voltak is kételyei akörül, hogy van-e az égen túl valami, hogy ez a pompás élet néhány évtizedig tart, vagy esetleg örökkön örökké, tudta, hogy merre van a lefelé és a fölfelé, az előre és a hátra. Ehhez képest mi úgy érezzük magunkat, mintha a napfényben kerengő porszemcsék egyikén laknánk. A világ felfoghatatlan, és benne mi magunk kimutathatatlanok, szikrányi életűek vagyunk, egy félreeső csil­lag­rend­szer félreeső naprendszerében az egyik legjelentéktelenebb bolygót lakjuk. Hol van ma egy fausti ember, aki azt érezné, hogy az egész világ az ő lelkéért harcol, hogy mindennap életre-halálra küzd a jó és a rossz, és este az egyik elégedetten bólogat: ez a nap az övé volt. De reggel újra kezdik a harcot. Mikor érezzük azt egy koncerten vagy színházban, hogy az emberiség legnagyobb szellemei küszködnek értünk, hogy Shakespeare vagy Beethoven csakis azért jött a világra, hogy ezen az estén egy kicsit rájuk gon­dol­junk, egy kicsit beszálljanak ők is az örök harcba, és mikor az előadás végén kitör a taps, gratulálnak egy­másnak: ez a nap a miénk.
hirdetés

Túlzás. Mégis jobban tetszik, mint az a gondolat, hogy porszembolygón vagyunk túlszaporodott mole­kulacso­magok, és minden mozdulatunk csak teher a világnak. Lehet, hogy velünk sincs sok értelme az életnek, de nélkülünk tényleg semmi.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor