Címlap – Interjú
A boldogság pacsirtája
2009-26. szám / Sári Júlia
Októberben jelent meg Rutkai Bori és a Specko Jedno vadonatúj, második lemeze Whatevergreens, avagy Édesmindegy szerenádok címmel. A végzettsége szerint mozgóképkészítő, ám a sors kifürkészhetetlen útjain járva többek közt énekes-, festő-, divattervező- és szakácsnővé avanzsált Rutkai Bori,
 a pesti kocsmák és presszók primadonnája ezúttal is hű maradt kedves témáihoz: a szerelem megfejthetetlen titkairól, apró örömeiről és roppant fájdalmairól, a mindnyájunk számára ismerős fővárosi hétköznapokról és az élet minden gyötrelmet felülíró szépségeiről énekel. A Kossuth Rádió Vacka Rádió című mesesorozatának hála, immáron a gyerekek körében is sztár Rutkai Borival szerelmi bánatról, nyugdíjas korról és a mindennapi sugalmakról beszélgettünk.
Mi a legszembetűnőbb különbség a két lemez között?
R. B.: A szerelem kísérő tünetei című első lemezünk egy hangjátékra épült. Szükségem volt a dalok közötti meseszálakra, ezért alkalmaztam narrációkat. A két lemez között eltelt időben a zenekar felállása is megváltozott: Darvas Kristóf billentyűs és Bujdosó János gitáros mellé Szerető Dániel basszusgitáros és Dudás Zsombor dobos csatlakozott. Az új lemez tisztán zenei anyag, sokkal gazdagabb hangzású, mint az első. Fúvósok és ütősök is közreműködtek a lemezen, illetve az állandó zenésztársaim is többféle hangszeren, magukat szinte „megklónozva” játszanak. A hangzás kialakításában főleg János és Zsombor kreativitása volt a meghatározó.
Az első lemez még szerzői kiadás volt, most profi kiadó és menedzser csapat áll mögöttetek.
R. B.: Akik most ebben a menedzser csapatban vannak, már korábban is ismertek bennünket, első lemezünknél is sokat segítettek. Egy éve foglalkoznak velünk – és még jó néhány zenekarral – szervezetten. Ez egy részben baráti alapokból induló kezdeményezés volt, ami azóta hivatalosabb formát öltött.
Mennyire volt ez a célod, amikor belevágtál?
R. B.: Nem voltak az énekléssel céljaim, csak maga az éneklés volt a cél. Játéknak indult. Aztán elkezdett mindenféle dolog megtalálni, körénk szerveződni.
Mi minden változott ezzel a zenekar és a te életedben?
R. B.: Most egy átmeneti állapotot élünk meg. A szervezési feladatok már nem nyomják a vállamat, de sokkal több a felelősség, hiszen már nem vagyunk független zenekar. Kicsit megkésve, de csak most kezdünk felnőtté válni.
Hogy írod a számokat? Bármi megragadhatja a képzelőerődet egy szokványos hétköznap, vagy valamennyire tudatosan keresgéled az élményeket, az alapanyagokat?
R. B.: Megfigyeltem, hogy körülbelül húsz éve szerelmi bánatban élek, kicsi, boldog megszakításokkal. Az életemre nézve ez elkeserítő, de dalköltészeti szempontból termékeny. Ami hiányzik az életemből-életünkből, mint például a boldog együttlétek, a világbéke és a többi, azt megteremtem dalban, vagy megfestem. Ahogy elkészül egy ilyen illúzió-makett, az már szinte kárpótol a valóságos hiányért. A dalok többsége egyébként a kerékpározás vagy a sétálgatás oldott állapotában születik meg, amikor a szembejövő apró élményekből is elindulhat egy gondolati lavina. Ilyenkor egyszerre „csorog be” a dallam és a szöveg a fejembe, és addig dudorászom, amíg valami tetszetős téma nem kerekedik belőle. | |
Minden hobbidból hivatást csinálsz? Vagy van olyan, amit megtartasz csak magadnak?
R. B.: Már a főzést is kanonizáltam, ugyanis van egy főzős-filmklubom a Nyitott Műhelyben Dzsembori címmel, minden hó harmadik hétfőjén. De korcsolyabajnok, ígérem, nem leszek. Annak azonban örülnék, ha az eredeti szakmám, vagyis a mozgóképkészítés legalább hobbi szinten vissza tudna csempésződni az életembe.
Szerinted miért szeretett meg téged ennyire a közönség?
R. B.: Van egy általában „aranyosnak” titulált külsőm, amit próbálok szimpatikus tartalmakkal folyamatosan feltölteni, mint az igényes humor, a humanista szemlélet vagy a vitalitás, aztán mindezt rázúdítani az emberekre. Ezek a tartalmak sajnos hiánycikkek, kevés helyről beszerezhetőek, de én szívesen „termelem”, és adom át őket. Ezért nagyon sok szeretetet, hálás, csillogó pillantást kaptam már vissza. A Vacka Rádiós és a Budapest Báros koncerteknek is köszönhetően ezek a pillantások és pillanatok az utóbbi időben megsokszorozódtak. De akkor is örülök, amikor csak a cipőmet vagy a táncomat dicsérgetik, mert elvileg ezek is hozzám tartoznak. A gyerekek szeretete pedig szó szerint ledönt a lábamról. A legutóbbi Vacka-koncert előtt párnacsatába hívtak, aztán a vége az lett, hogy egy csapat gyerkőc betemetett a párnák alá, és rajtam ugráltak, a szervezők és az anyukák rémületére. Engem egyáltalán nem zavart, a lehető legjobb dolog volt, ami egy koncerten történhetett velem. Egy kislány pedig a koncert után azt mondta a mamájának, hogy ha megnő, akkor Bori szeretne lenne. Én erre persze azt üzentem neki, hogy cserélhetünk, mert én meg egy olyan kislány szeretnék lenni, mint ő. A Vackánál az is érdekes, hogy rengeteg visszajelzés szerint nemcsak a gyerekek szeretik, hanem bármelyik korosztály képviselői. Nyár elején például egy nyugdíjas rendezvényen énekeltem régi slágereket, aztán amikor a Besame Muchóra felállt az első táncos pár, elpityeregtem magam. De aztán a Mamy Blue-nál revánsot vettem, mert akkor meg a kedves publikum tört ki könnyekbe.
Te mit szeretsz a legjobban abban, amit csinálsz?
R. B.: Ha önfeledten, hitelesen, sugalmazottan tudok dolgozni. Legyen az színpadi vagy otthonülős műfaj. Ha tele van a fejem ötletekkel, és tudok úgy gazdálkodni az időmmel és az energiámmal, hogy meg is valósítsam őket. Ha jó emberekkel műhely-melegségben tudok együtt dolgozni. Ha értő közönséggel tudok együttműködni.
Hogy képzeled el az öregkorodat?
R. B.: Az már a valóság. Nagyon jönnek a fiatalok! Amúgy meg most is nagyon nagyisan éldegélek. Van egy harmadik emeleti „parasztházam”, egy kis belmagasságú, napfényes lakás. Itt horgolgatok pótzsebet a kardigánra, főzőcskézek, teázgatok, olvasok, amíg el nem nyom a téli álom.
Melyik filozófus életéről csinálnál szívesen zenés animációs filmet?
R. B.: A fény-misztikusairól. Bonaventuráról és Szuhravardíról egy párhuzamos történetet, akik a világ egymástól távol eső két pontján, alig száz év eltéréssel a fényben élő isteni szubsztanciáról gondolkoztak.
|
 vissza |
|
|
| |
RSS | Impresszum | Előfizetés
vissza a lap tetejére
