Közérzet Első kongatás 2010-02. szám / Fáy Miklós
Kétszázan üldögélnek a Müpában egy koncerten, az enyhén fagyos hangulatban békésen aluszkál a közönség. Lehet, hogy valóban nem jó az előadás, de a Müpa amúgy is nehéz helyszín. Ha zsúfolásig van, akkor sem érződik a telt ház, nehezen formálódik a közönség egy testületté, ezerfejű, de mégis egyetlenegy cézárrá. És ez még szimfonikus este. Ha egyetlen zongora van a pódiumon, és fölötte az az óriási tér, levegő, űr, mi lesz itt?
Hiányzik a Zeneakadémia. Ott mégis intimebb volt az előadó és a közönség viszonya, ott az üres terem is szépen szólt, a legfelkészületlenebb zenekarra is mintha egy finom, aranyszínű burok került volna. Nem egyszerűen a Zeneakadémia hiányzik, hanem egyáltalán ez a kisebb méretű koncertterem. A Vigadónak valaha mennyire örültünk, ma pedig majdnem akkora romhalmaz van a helyén, mint 1970-ben. A Liszt Ferenc Kamarazenekar tavaly a Nagycirkuszba hirdetett bérletsorozatot, de aztán elmaradtak az előadások. Egy kétmilliós, zenei életével büszkélkedő városban élünk, ahol most éppen nincs kamarakoncertekre alkalmas terem.
De hát vigasztalódjunk. Megmondták, amikor becsukták a Zeneakadémiát, hogy csak két évről van szó. Az is rengeteg, de ki lehet bírni. És utána nem lesz majd olyan szörnyű, párás meleg áprilistól októberig, hogy elhangolódjanak a vonós hangszerek, hogy a közönség félájultan dőljön ki az előcsarnokba. Hatalmas munka, de megéri. | |
Nyilván megéri. De a munka jelen pillanatban annyira hatalmas, hogy el se kezdték. Nem hogy egy szöget nem vertek még be, de még ki sem húztak egyet sem. Bezárták az épületet, majd minden ment tovább. Nem jöttek a létrás emberek, nem jöttek gondterhelt munkafelügyelők, értékőrzők és városvédők, hogy figyeljenek, nem sérül-e meg valami. Rendületlenül folyik a tanítás, az orgonista növendékek a Nagyteremben gyakorolnak, nemrég lemezfelvétel is zajlott ugyanott. Minden megy tovább, mintha mi sem történt volna, csak éppen koncerteket nem tartanak. Hogy ez miért lett így, és kinek jó, elképzelni sem tudom.
Lehet, hogy fölöslegesen aggódok. De azt ígérték, hogy 2011-ben da capo, újra lesznek hangversenyek, visszakapjuk, ami a miénk. Én még ott tartok, hogy ezt el is hiszem. Csak nem vagyok nyugodt.
|
vissza |
|
|
| |