Közérzet
Köhög a telefon
2012-02. szám / Fáy Miklós
Legyen hát szó egyszer, még egyszer, sokadszor arról, hogy csöngenek a telefonok. Erre találták ki őket, hogy mindenki elérhető legyen, riasztani lehessen az orvost, hogy megindul a szülés, az unokát, hogy elesett a nagymama, az ügyvédet, hogy győzött az igazság.
Azt teszik, amit tenniük kell. És, persze, csengés közben halk vagy hangos átkozódásra késztetnek ezer embert, aki ott ül abban a hangversenyteremben, ahol a telefon is megszólal. Bemondják, hogy tessék kikapcsolni, és többnyire ki is kapcsolják, aztán újraélesztik a szünetben, hogy nem indult-e meg a szülés és győzött-e az igazság, és akkor már sokszor úgy maradnak, és megvan a baj. Nemrég a New York-i Filharmonikusok koncertjén állította le a zenekart a nagyszerű zeneigazgató, Alan Gilbert, mert valakinek folyamatosan dúdolt a telefonja. A brácsista Lukas Kmit soha nem remélt népszerűségre tett szert, amikor az eperjesi zsinagógában megszólalt valakinek a telefonja, és a jól ismert Nokia-dallamot játszotta. A művész egy fintorral visszamuzsikált a telefonnak, kicsit megvariálta a dallamot, a koncertet pedig valaki videóra vette, másnap már fent volt az interneten, bemutatta a BBC, soha ennyien nem nézték és nem is fogják nézni a derék brácsaművészt. | hirdetés
 |
|
Vagy ott vannak a köhögők, a cukorbontók, a fényképészek. Csak nézem, ahogy egy hangversenyen az érzékenyebb emberek a fejüket ingatják, mert valaki köhenteni mert, vagy hogy ne köhögjön, celofánt bont, cukrot nyel, van. Mintha ezt nem tudnánk megtanulni. Vagyunk. Együtt vagyunk, és ha igyekszünk is nem zavarni a másikat egy olyan nagy koncentrációt igénylő eseményen, mint amilyen egy komolyzenei hangverseny, néha megesik. Ezer emberből valakinek biztosan kell köhögnie. Fölösleges ilyenkor szúrós szemmel meredni a köhögőre, nem azért tisztítja a légútjait szegény, hogy ezzel másokat bosszantson. Megesik, hogy a krákogásnak valóban áldozatul esik egy zenei pillanat, legemlékezetesebb talán Daniel Barenboim Mahler-interpretációja volt, ami szó szerint beleveszett a közönségzajokba, de az alapeset az, hogy mind ugyanazért megyünk oda. Aki nem tudja elviselni a többieket, az maradjon otthon, hallgasson lemezt. Nem mintha az sokat segítene, otthon is vannak zajok, zsindelyezik a kaszárnya tetejét, csöngetnek, telefon szól, üt az óra. Az élet zajjal jár. Egymást kell elviselnünk, ez minden koncert legelső tanulsága. Minden más csak ez után következik.
|
 vissza |
|
|
| |
RSS | Impresszum | Előfizetés
vissza a lap tetejére
