Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
Nápolyt látni
2013-04. szám / Fáy Miklós

Azt mondja egy barátom, hogy ha fölajánlanák neki, hogy most itt helyben meghalhat, egy pillanat alatt, fájdalom és szenvedés nélkül, ő bizony habozás nélkül elfogadná az ajánlatot. Ahogy illik, elhűltem a szomorúságán, aztán elmeséltem mindezt egy másik barátomnak, hogy mit szól, szegény mennyire boldogtalan.
Ó, szörnyűség. Ahelyett, hogy együtt sápítoztunk volna, ez a második barátom azt mondta, hogy persze, hogy elfogadná az ember a gyors halált, ő is elfogadná.
Micsoda? Tudom, hogy van az a Marcus Aurelius-féle gondolat, hogy ha azt mondják, meg kell halnod, ma, holnap vagy holnapután, akkor az ember nem kezd el alkudozni (hacsak nem egészen hitvány), hiszen igazán nem nagy a különbség. Így tekintsd hát az életet, mindegy, hogy holnap vagy hosszú évek múltán.
Hogy lenne mindegy? Én azt szeretem az Othellóban is leginkább, amikor Desdemona könyörgőre veszi. Tudom, azért teszi, mert reméli, hogy a mór agyáról fölszállhat még a köd, de hiába tűnik meg­a­láz­ko­dás­nak, voltaképpen csodálatos: ölj meg inkább holnap vagy egy óra múlva, vagy legalább egy percet adj. Mert az élet édes.
hirdetés

Ez persze nem válasz a barátok szelíd kérdésére, akik negyven-egynéhány év alatt fölhágtak már a Marcus Aurelius-i magaslatokra, és onnét mosolyognak le: gondold csak végig, mi a másik lehetőség. Szenvedés, szégyen, megaláztatás, feledés, magány, tönkremenés.
És ez olyan nagy ár? Mikor cserébe fölajánlják a holnapi mozit, a holnaputáni koncertet, a júniusi Mes­ter­dal­nokokat, a nyári ünnepi játékokat, az izgalmakat, hogy vajon Rost Andrea lemondja-e a Pil­lan­gó­kisasszonyt. Kiderül, hogy érdemes-e továbbra is jegyüzérkedni a Nemzeti Színház bejárata előtt, hogy mit játszanak Fischer Iván lakásszínházában, Kossuth-díjat kap-e végre-valahára Csuja Imre. Nem azt akarom mondani, hogy „a művészetért érdemes élni”, hanem hogy mindenért érdemes élni, többek között a művészetért is, mert annyira érdekes, ami történik benne, körülötte, általa.
Ahogy mondani szokás: vedi Napoli e muori, Nápolyt látni és meghalni. Ami a közfelfogás szerint azt jelenti, hogy aki látja Nápolyt, az elért élete csúcsára, annyi szépség jut neki osztályrészül, hogy innét már óhatatlanul lefelé vezet az út, a világ nem tartogat már számára újdonságot, élményt, meglepetést. Lehet. A magam részéről azonban jobban szeretem azt a magyarázatot, hogy az egész csak egy félreértés, eredetileg arra gondoltak, hogy vedi Napoli e Mori, nézd meg Nápolyt, és aztán Morit is. Mori persze kisváros, szépségei nem érnek föl Nápolyéhoz, de kit érdekel. Csak láthassuk.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor