Közérzet
Csomagok, zacskók
2013-11. szám / Fáy Miklós
Emlékszem egy viccre, a Ludas Matyi évkönyvben volt, még föl is olvastam édesapámnak, így szólt:
– Rájöttem, hogy jobb adni, mint kapni.
– Maga ilyen humanista?
– Dehogy. Ökölvívó vagyok.
Azt a szót, hogy humanista, nem értettem, de édesapám elmagyarázta, emberbarát. Na jó, így talán van valami értelme a mondásnak. Mert amúgy sehogy nem fért a fejembe, mire való ez a tanítás. Vagyis tudta az ember pontosan, hogy ilyesmikkel szokás tömni a gyerekek fejét, gyakran mondanak nekik valami nyilvánvalóan nem igaz tételt, aki másnak vermet ás, maga esik bele. Soha nem esik bele aztán maga, másnak ássa, másik esik, ez a szomorú valóság, de szegény felnőttek kitalálnak mindenféle fondorlatos bölcsességet, hogy leszoktassák a következő generációt a veremásásról, csapdaállításról, aljasságról. Az ilyesmit gyerekként is átlátja az ember, de nem, a kapásról akkor sem akar leszokni, pláne nem az adás javára.
Mondanom se kell: régen volt. Azóta se Ludas-évkönyv, se édesapa, és ami a legijesztőbb, mintha igaz lenne, hogy jobb adni. Mindenképpen egyszerűbbnek látszik. | hirdetés
 |
|
Mikor Bridget Jones még új volt, beleolvastam a könyvbe a boltban, és éppen arról elmélkedtek, hogy mekkora kínlódás a karácsony. Soha senki nem tudja eldönteni, mekkora ajándékot kell vásárolni, az egyik vesz a másiknak egy gyertyát, de kap tőle egy táskát, mire a következő karácsonyra ad egy drága parfümöt, és kap tőle egy mütyürt, amit a benzinkúton adnak, ha kétszer teletankolta a kocsiját. Ó, ez az én könyvem, azt mondja, amit hallani akarok: le kellene állni az egész ajándékozással, mert csak kínos; ha nagyot adunk, dicsekvés, ha kicsit adunk, figyelmetlenség, a másik meg nem becsülése. Ehhez jön mindig az alsó szólam, a lelki vonal, az ünnep nem erről szól, hanem családról, együttlétről, csöndes boldogságról, ne hagyjuk, hogy a kereskedelem kihasználja elérzékenyült állapotunkat vagy a ránk szorított kötelességeket. Vannak, akik szándékosan alacsony határt húznak, nem lehet nagyobb az ajándék ezer forintnál, tessék így ügyesnek lenni.
Biztos így helyes. Biztos az is igaz, hogy az ajándék a dominancia jele, aki ad, annak van, az gyakorol gesztust. A megajándékozott rebeg köszönetet, ő a hálás, ő a gyerek ebben a relációban. Csakhogy gyereknek lenni jó. Karácsonykor meg különösen az. Nem azt mondom, hogy sandán számolgassunk, most akkor ki járt jól, és ki veszített ezen a december végi tranzakción, de örüljünk már egy kicsit. Lehet, hogy egyszerűen nagyobb alázat kell ahhoz, hogy boldogan elfogadjuk az ajándékot, ne azon törjük a fejünket, hogy kinek adhatnánk tovább. Ha tényleg jobb adni, mint kapni, válasszuk a nehezebb utat, és kapjunk egy halom nagy értékű meglepetést. Nem olyan rossz az.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
