Soha nem értettem, miért éppen márciusban akarták újrakezdeni az ötvenhatos forradalmárok. Persze, március nálunk forradalmi hónap, de hát éppen ők alapítottak egy másik forradalmi hónapot, mutatva, hogy minden évszak alkalmas arra, hogy jelezzük a világnak: másképp szeretnénk élni.
Nézzük csak, hány évkezdet van. Van a hagyományos január 1., himnusszal és fogadalmakkal, nagy utcai zajongással, elűzött rossz szellemekkel. Van a még hagyományosabb március 1., a római naptár szerinti, amiből mára csak a hónapok neve maradt ránk, september, october, november, december – hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik. Van a színházi évszámlálás, szeptembertől júniusig, két-három hónap naptáron kívüli idővel, ami lassan, de biztosan sokkal fontosabbá kezd válni, mint a hagyományos évad. Ma a nyári fesztiválokon születnek meg a világraszóló szenzációk, egy jól sikerült salzburgi fellépéssel ma már világkarriert lehet indítani, évekig fenn lehet maradni a csillagok között. Van még a művészeti évbeosztás, ezek a zenei évek mindig tavasszal kezdődnek és téllel végződnek, szomorúan borongva az emberélet végességén: mindannyian friss hajtásnak indulunk, és száraz ággá válunk a havas tájban – már akinek egyáltalán megadatik a száraz ággá válás. Ezen felül még mindannyiunknak van egy személyes évkezdésünk is, a születésnapunk, amikor összegezhetjük, hogy mi volt, kitalálhatjuk, hogy mi legyen, tartunk-e valahol az úton, vagy ugyan már, régen félrementünk, és már évtizedek óta egyre csak bolyongunk.
Legalább öt lehetőség az újrakezdésre. Persze biztosan vannak olyanok is, akiknek semmit sem kell újrakezdeni, gyönyörűen siklanak a vágányokon állomásról állomásra, de a legtöbben azt érezzük, hogy rendben van, minden rendben van, de mégsem pontosan azt az életet éljük, amit elképzeltünk magunknak. Nem vagyunk annyira tehetségesek, mint hittük, nem annyira egyenes a gerincünk, mint reméltük, nem elég emelkedett a szellemünk. A tehetségen, persze, elég nehéz változtatni, de gerincfeszesítést és lélekemelést még tanulhatunk. Csak nem szabad föladni a reményt. Csak nem szabad elfeledkezni a saját születésnapunkról, nem szabad legyinteni szeptemberben, hogy ez is olyan lesz, mint a többi, és nem szabad pánikot kapni minden év elején. Ijesztő a helyzet, és soha nem tudjuk, hogy mindenki meglesz-e majd az év utolsó napján azok közül, akiket szeretünk. Ami azt illeti: biztosak lehetünk benne, hogy nem lesznek meg mind. De jönnek újak, rajonganivalók, barátok, szerelmek, gyerekek, segítők. |
vissza
vissza a lap tetejére
