PM Online

Ahányszor ezt a verset elmondtam magamban… Vagy legalábbis az elejét. „Reggelre én már messze futok / S bomlottan sírok valahol…” Nem kellett hozzá se vonat, se Párizs, se Gare de l’Est, csak az érzés, hogy indulunk haza. Haza, rendületlenül.

Csodálatos volt az élet ezzel az önképpel. Csak egy nagy tévedés vagyok, egy nyíló rózsaszál, akinek más dolga sem volna, mint sétálgatni ezen a nagy világi örömünnepen, múzeumból színházba, koncertteremből ódon belvárosokba, már amennyire a nyíló rózsaszálak ezekre a mozgásokra képesek, ehelyett föl kell szállni valami kerekes járműre, és visszatérni a pörköltszagú vidékre, zsíros bőrkalapok és csizmaszárba rejtett böllérkések közé.
Egy egész generáció élt így, mint akit nagy tévedéssel rossz helyre pottyantott a gólya, és nincs, nincs mód a tévedés kiigazítására. Talán nem is egy generáció, de több. Mégis azt hittük, hogy egyszer ennek vége lesz, megnyílnak a határok, vigalom lesz itt is az élet, és ha mégsem, senki nem akadályozza meg az embert, hogy ott éljen, ahol vigadni lehet. Dehogy gondoltunk arra, hogy hiszen Adyt sem kényszerítette senki haza. Hogy ez a hetven-nyolcvan-száztíz éves bú csak benzin a líra rőzséjén, belobban, lángra kap, végre van mit siratni. Párizst, magunkat, a világot.
Most mégis mintha a régi önmagunkkal kellene találkozni. Varnus Xavér bejelenti, hogy elhagyja az országot, és rögtön ugrik a boldogtalan értelmiség, na ugye, hogy itt nem lehet kibírni. Hogy akinek tehetsége van, az inkább elmegy, mint hogy elsorvadjon, tönkremenjen, halálra igya az agyát, depresszióig törje a lelkét. Na ugye, hogy nekünk van igazunk, a boldogtalanoknak, mert itt nem lehet, nem hagyják, mert nem változik soha semmi. Az orgonaművész már hiába árnyal, hogy hiszen itt marad a lakás, a nyaraló, meg nyaranta visszatér majd, ezt mintha meg sem hallanánk.
Rendben van, ne is halljuk. Csak egy kicsit nézzünk már magunkba. Varnus Xavér elmegy, de közben ránk hagyja az orgonistákat. Azokat, akiket évtizedeken keresztül nem hallgattunk, az orgona valami furcsa, időn és koncerttermeken kívüli képződmény volt, csodabogarak nyomkodták a billentyűket, és még csodabogarak sem hallgatták őket. Lehet vitatkozni Varnus Xavér művészetén, de azon nehezen, hogy újra a köztudatba hozott, érdekessé tett egy hangszert. Ady siralmaiból a modern magyar költészet született meg, minden lírikus, aki a világ élhetetlenségére panaszkodik, legalább Adyig kell, hogy visszavezesse a családfáját.