Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
Aprócska heuréka
2017-04. szám / Fáy Miklós

Pénz és idő. Ezek ma a legértékesebb dolgok, és ha ezekből olyan bőségesen költünk mű­vé­szet­re, akkor mégis jó volna tudni, hogy miért tesszük. Örök kérdés, és soha nincsen rá megnyugtató válasz, nyilván ezért is kapaszkodunk bele minden lehetséges magyarázatba, remélve, hogy
jobbak, okosabbak, valamilyen magasabb szempontból gazdagabbak leszünk a művészet által. Miközben ezerszer könnyebb ellenpéldákat találni, fondor lelkületű művészetbarátokat, kicsinyes táncdalénekeseket, félbolond kőfaragókat, akiken láthatólag nem fogott semmit maga a szépség, amit szemlélnek vagy akár előállítanak.
Akkor is: kapaszkodni kell mindenbe, ami minket igazol, ami arra utal, hogy értelmes dolog ezzel fog­lal­koz­ni, ezerszer és tízezerszer értelmesebb, mint részvényekkel kereskedni, vagy olyasmiről beszélni álmeggyőződéssel, amiben egyáltalán nem hiszünk.
Ilyen kapaszkodót találtam egy pletykahetilapban, ahol igazán nem számít rá az ember, hogy esetleg útbaigazítják alapvető esztétikai kérdésekben, de félre az előítéletekkel. És még egyszer félre, hiszen nem tragikus színész vagy dúlt lelkű karmester vallott az újságban pályájáról és vezéreszméiről, hanem Sas József mesélte el benne kórházi élményeit a szívkatéterezés után. Tudjuk, amit tudunk, a pletykalap se mond mindig igazat, meg a komédiás számára is csak alapanyag az élet, ha szükség van rá, kicsit igazít a valóságon a poén érdekében. Kár lenne ezen mérgelődni, a festő is arrébb fest egy szeplőt vagy egy templomtornyot, ha a kompozíció úgy kívánja, az igazság sokszor csak nyersanyag.
Mindenesetre ez a történet úgy igazán jó, ha igaz volna. Sas József ugyanis arról mesélt, hogy a műtét után egy háromágyas szobába került. Az egyik szobatársa még aznap éjjel meghalt, a másik a következő nap délutánján, de addig röhögtek, dumáltak, jól érezték magukat. Amit nyilván úgy kell elképzelni, hogy a komédiás komédiázott, mesélt, poénkodott, megédesítette a szobatársak utolsó óráit. Gyorsan elhessentem azt a gondolatot, hogy szegényeknek még a halálos ágyukon sem volt nyugtuk, mert valakinek be nem állt a szája. Talán tényleg könnyebbek voltak nekik az utolsó órák.
hirdetés

Ennyi az egész. Csak mindezt kicsit ki kell terjeszteni, és azt mondani, azoknak a szegényeknek pár óra volt hátra az életből, nekünk pár év, évtized vagy szintén csak pár óra, ki tudja. Pont ez lenne a művészet értelme: hosszúra nyúlt, a születéssel kezdődő haldoklásunkat megédesíteni. Amikor zenét hallgatunk, olvasunk, színházba megyünk, csak elfogadjuk a segítő kezet, amit nyújtanak nekünk. Kapaszkodunk.
Lehet, hogy túlzás. De ha a történet igaz, akkor is van egy minimális tanulság, ami így szól: áldja meg az Isten Sas Józsit.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor