Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Borbély Szilárd
Árnyképrajzoló – Mehr Licht?
2008-44. szám / Illés Mihály

Leleményes műfajmegjelölése alapján körülírásokat olvashatunk Borbély Szilárd költő, irodalmár első prózai művében, az Árnyképrajzolóban.
Az átgondolt szerkezetű, rendkívül tudatosan felépített könyv izgalmas labirintust kínál az olvasónak. De sajnos eltévedni is könnyű benne.

Az értelmezéshez nem árt résen lenni, ismerni és felismerni az irodalomtörténeti utalásokat. Borbély Szilárd egy-egy írást már az ajánlásban is dedikál valamely szerző számára, máshol jobb, ha tudjuk, minek a parafrázisát, utángondolását olvassuk épp. Nincs is ezzel semmi baj, senki sem állította, hogy egy könyv minden sorát, utalását és vendégszövegeit érteni kellene, bár így sokszor kicsit bennfenteskedőnek hat az anyag, a probléma inkább az, hogy ezek az utánlövések – értelemszerűen – messze elmaradnak a megidézett elődök színvonalától. A csótányirtó című, Egy Tar Sándor beszély alcímű írás a rendszerváltás nyomorúságáról, a megalázottságról és kiúttalanságról próbálna meg új gondolatokat közölni, de ez, különösen a meghívottsága miatt az írás fölé tornyosuló Tar Sándor-életmű poros nyomába sem ér. Még szembeötlőbb a különbség az intercityn történő hányattatás története és Kertész Imre Jegyzőkönyve között, előbbi megmarad az öncélú, lépcsőházban sértődötten puffogó entellektüel méltatlankodásának szintjén. (Utóbbi meg ugye Nobel-díjas.) Megidéződik még Petri György is, sőt, még Esti Kornél bolgár kalauzos történetének parafrázisát is olvashatjuk, ráadásul Kafka szemüvegén keresztül.
Ezek a gyengébb pontok tehát, de nézzünk inkább a kötet erősségeire, melyek ugyancsak számosak. Az egymáshoz tartalmilag ugyan nem, de tematikájában talán mégis kapcsolódó írásokban a szerző alakja rendre megjelenik, hol szimbolikus értelemben, hol pedig valóságosan. A kötetnyitó, különös hangvételű írás (Az enyészpont) mintegy iránymutatóként vázolja a szerző viszonyát a megírandókhoz, ennek szép párja az ars poeticaként olvasható névadó és egyben záró novella, az Árnyképrajzoló története. A kötet más írásaiban is tárggyá magasztosul maga a szöveg, az irodalmi korpusz, a megnevezhetőség és elmondhatóság kérdése. Hol tudományosabb megfogalmazásban, hol a puszta cselekménybe ágyazottan érezhetjük át, gondolhatjuk végig a világ leírásának, pontos körülírásának lehetetlenségét. A valóság megfogalmazásának lehetetlenségét. Az árnyképrajzoló is festészeti tanulmányait feladva, odahagyva fordul a csupafekete tusrajzok, az egyetlen fényforrás világította kontúrok megragadása felé, hogy aztán egy kibogozhatatlanul homályos és hideglelősen nyugtalanító balladában tévelyegünk vele való és képzelt közt. Önéletrajzi írás a már említett intercitys kaland mellett több is akad, ezek néhol csupán a magánközlés izgalmi ingerküszöbét súrolják, máshol pedig megrendítően szépek is tudnak lenni, mint például a kötet központi írása, az Egy bűncselekmény mellékszálai. Fény és árnyék. Úgy látszik, tényleg csak együtt járnak.
hirdetés


Kalligram Kiadó
181 oldal, 2500 Ft
Kritika (3.5)

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor