RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. június 27., csütörtök
László

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Az idővel szemben nincsenek esélyeink” – Gerőcs Péterrel az Árvaképekről
2019-04. szám / D. MAGYARI IMRE

Gerőcs Péter harmadik regényének főhőse Szemere Tamás portréfotós. Saját megoldatlan és megoldhatatlan problémáin, a nárcizmusán túl rendkívül nyomasztja a mulandóság. „Ha valaki meghal, a múltból is végérvényesen törlődik. … halálakor nemcsak a jelen és a jövő számára hal
meg, hanem ahogy lassan kikopik a szerettei emlékéből, a múlt számára is tökéletesen elporlad.” Ez őt mélységesen felháborítja, és a legfőbb feladatának tekinti, hogy a maga módján tegyen ellene.

A főszereplő a sorozatokból kimaradó képeket hívja árvaképeknek. Számodra mit jelent ez a szó?
G. P.: Valamit, ami mindenképp utal a magányra, egyben utal a portréra is, ami kiemeli az embert az időből, és egy teljesen elszigetelt térbe helyezi. A történet végén a hős egy monumentális kiállításra készül. Van egy párbeszéd, amiben azt magyarázza indulatosan, hogy a képeket tartalmazó íveket nem lehet tapétaszerűen feltenni a falra, szét kell őket vagdosni, és minden képet egyenként elhelyezni. Mert mindenki különálló egyéniség.

A kötet szerzője is embereket fotóz, csak szavakkal?
G. P.: A szerző és a szöveg közt ott van az elbeszélő! Aki beszél, nem én vagyok! A szerző talán legnagyobb feladata az elbeszélő kitalálása.

Tudjuk be a hektikus tavaszi időjárásnak, hogy egy pillanatra megfeledkeztem kettőjük különbségéről, bár persze szerző és elbeszélő össze is olvadhat.
G. P.: Hogy ne kerüljem ki a választ: igen, ez az elbeszélő portréja valakiről, hosszú expozíciós idővel, hisz az egész életét megmutatja, a gyerekkorát, a felnőttkorát, az öregkorát.

Ezt a portrét akár portréfilmnek is mondhatjuk – de nem akarom bonyolítani.
G. P.: Annyiban mindenképp, hogy a főhősről készült fotó valójában egy regény, vagyis igen hosszú záridővel készült. Éppen ezért fénykép helyett pontosabb lenne filmnek nevezni. Mindenesetre a történet szerint a főhős is a felejtés áldozatává válik.

Annyira, hogy egy betegség következtében lassan ő is elfelejti önmagát.
G. P.: A felejtés egy törvény, ami majdnem mindannyiunkra igaz. De a regény elmondja egy elfelejtett ember történetét, és épp ezzel állít neki emléket. Paradox módon kiexponál valakit a múló időből.

Mi a regény genezise, hogyan indult el benned?
G. P.: Az idő és az emlékezet problémája mindig izgatott, az idő múlásának érzékelése is, de ezt az elméleti problémahalmazt egy történetben kellett konkréttá tenni. Számomra ismerős elemekből próbáltam létrehozni egy életutat – mindegy, hogy ezeket az elemeket láttam-e, hallottam-e, átéltem-e. Azt én is úgy gondolom, hogy jövő, jelen és múlt egymás mellé rendelhető, ezért látunk egy életutat majdnem a gyerekkortól a halálig. Ilyen értelemben a regény mese az időről – persze minden regény az, de itt az egyik konkrét téma is az idő múlása.
hirdetés


Mondhatjuk, hogy ez filozófiai regény? Még esztétikai kérdések is felmerülnek…
G. P.: Egy kicsit minden regény filozófiai. Más kérdés, hogy ez a regény néhol ténylegesen is filozofál, és teszi mindezt épp azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyeket megjelenít.

Nekem például arról szól, hogyan szenvedjük el az idő múlását, amit nem tudunk megakadályozni, bár szeretnénk.
G. P.: És milyen lehetőségeink, esélyeink vannak az idővel szemben. Természetesen semmilyenek. Az idővel szemben nincsenek esélyeink. De próbálkozunk, ahogy a főszereplő is. A másik, ami régóta foglalkoztat, az a vizualitás a prózában. Egy műfaj vagy művészeti ág csak a saját eszközeivel tud viszonyulni egy másikhoz, de ez a kapcsolat nagyon termékeny lehet. Átléphetünk egymás játékterébe.

A portrégyűjtemény készítése saját ötlet?
G. P.: Saját. Egyre inkább látom, mennyi mindent kell kitalálni regényírás közben. Már dolgozom az újabb regényemen, ami egy filmforgatás története. Ehhez mellesleg ki kellett találni a filmet is. Még az is eszembe jutott, hogy megírom a teljes forgatókönyvet. És még ki kell találni rengeteg mindent.

Van a könyvedben néhány fontos beszélgetés. Az egyik a felejthető, sőt felesleges emberekről szól – a főhős pedig vehemensen tiltakozik az ellen, hogy lennének ilyenek.
G. P.: Azt hiszem, azért is tiltakozik, mert ő maga is hajlamos így ítélni, ezért is talál ki egy életprogramot a felejtés ellen. Ő is hajlamos úgy ítélni, hogy ha egy nagyobb perspektívát veszünk fel, akkor teljesen értéktelennek mutatkozik az életünk, csak egy szikravillanás. Hisz elmúlik és az emléke sem marad meg. És akit elfelejtenek, az a múltból is törlődik. Ez ijesztő számárra, ezért próbál tenni ellene.

Van egy furcsa jelenet, a boszorkányszombat, nem tudjuk eldönteni, hogy megtörtént-e.
G. P.: Billeg, hogy a lejátszódott-e a valóságban, vagy csak a főhős vizionálta. A horrorfilmekben fordul elő, hogy valaki felébred a rémálmából, de a testén megtalálja az álombeli harapás nyomát. Tamásnak születik egy lánya, de ő foganhatott máskor is! Akkor jár jobban a szöveg és az olvasó is, ha ez a rész megmarad az eldöntetlenségben.

Gerőcs Péter: Árvaképek
Kalligram Kiadó, 2018
279 oldal / 3500 Ft

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor