PM Online | Könyv

Louis-Ferdinand Céline egyszerre utódja és boldog őse számos korszakos jelentőségű szerzőnek, a világ irodalmát meghatározó műnek.

A magyarul most megjelent Bohócbanda egyszerre mutat rokonságot A Mester és Margaritával és a későbbi angolszász szerzők „dekadens” köteteivel.

Pökhendi odavágással, szokatlanul kihívó felütéssel indítja útjára művét a szerző. A pár oldalas beolvasás lényege, hogy akinek nem tetszik, az nyugodtan megfulladhat, ő eleve háromkötetesre, 1200 oldalasra tervezi a trilógiát, és ha valakit zavar a nehezen olvasható stílus, kereshet magának más elfoglaltságot. Tiszta beszéd! A Bohócbanda valóban nem könnyen olvasható. A fenti bevezetőn kívül eleve minden mondatot három ponttal vagy felkiáltójellel zár, az egyetlen alternatíva ezek kombinációja, vagyis a felkiáltójel és három pont!... Ez kicsit megnehezíti a jóhiszemű olvasó dolgát, de megszokható az ügymenet, és ha zaklatottan is, apránként kibontakozik a lebilincselő történet. Az író életrajzának viszonylagos ismeretében nem nehéz rájönni, hogy a főhős egyben szerzői alteregó, aki az első világháború sújtotta London kurváktól, striciktől hemzsegő alvilágában csetlik-botlik. A háború, a súlyos bombázások, robbanások csupán könnyed díszlet a groteszk hangvételű cselekményben, gyorsan magunk mögött is hagyjuk a fenyegető puffanásokat, sortüzeket, és mintegy nagyítóval közeledve egyre mélyebbre jutunk a londoni piszkos alvilágba. Míg a háború tombol, az alvilág virul, a nehézfiúk tobzódnak. Szerencsére egyre több az özvegy, egyre több lányt lehet kitartani, és nő az igény a szolgáltatások iránt is, business as usual. Közben zajlik a burleszkszerű rabló-pandúr játék is, és világos, hogy soha senkinek nem eshet bántódása. Aki elesik, felkel, akit fenéken billentenek, boldogan rötyög tovább. Apró kellemetlenség, hogy egy furcsa hangulatú, bódító hatású cigarettával (!) fűszerezett orgia során véletlenül kinyírnak valakit, akit nem kellett volna, majd az egész ügyet megpróbálják rákenni a főhősre, tegyük hozzá, nem minden alap nélkül. Az idilli (al)világ egyszeriben szertefoszlik, több mint egyértelmű, hogy itt már fel kell húzni a nyúlcipőt; minden bokorban ellenség. Az addigi nyugodt, megszokott világ fenyegetővé válik, a sors fintoraként a hangsúlyozottan francia származású főhős egyenesen a frontra szaladna „menedékért”, de a nagykövetségen nem jár, nem járhat sikerrel. A háború és az alvilág síkja mellett harmadik elemként megjelenik egy cirkuszi forgatagot képviselő impresszárió is, aki végső szalmaszálat jelenthet a zaklatott, űzötten menekülő főhős számára. De hogy a vízumkérelmeket visszapattintó nagykövetség munkatársai, az alvilág kevéssé bizalomgerjesztő figurái, a háborút gerjesztő politikusok vagy a cirkuszi impresszárió-e a bohóc, azt mindenki magának dönti el. A bizarr utóízt hagyó regény olvastán képzeletbeli szemeink előtt látjuk, amint Beckett, William S. Burroughs, Heller, Kerouac és Henry Miller tenyerét dörzsölve, bizsergő izgalommal írásba fog!