Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Wilbur Smith: A sivatag istene
2014-11. szám

Wilbur Smith legújabb regénye az egyiptomi történetek sorozatába illeszkedik. A folyó istene, A hetedik tekercs, valamint A mágus és a küldetés kötetekből már megismert bölcs, nagy tudású eunuch, Taita, a fáraói ház kegyeltje és segítője, az események mozgatója meséli el az izgalmas történetet.

Taita két másik hatalmas ókori birodalommal, Mezopotámiával, illetve Krétával szövetséget kötve előbb diplomáciai tárgyalások, később pedig részben csaták révén megpróbálja hazáját győzelemre segíteni az ország északi részén uralkodó hikszoszok ellen. Diplomáciai manőver keretében Tamósze fáraó két húgát, Losztrisz királynő leányait a krétai uralkodónak ígérik feleségül. Taita a két védencével díszes katonai kísérettel kalandos útnak indul a sivatagon át, hogy Babilon érintésével új otthonukba vezesse őket. A lányok azonban mindketten szerelmesek lesznek egy-egy katonatisztbe. Taitának az út során a babiloni istennővel, Inanával való nem mindennapi kapcsolata révén saját származásáról is különös dolgok jutnak a tudomására. Választania kell a szívének oly kedves leányok boldogsága és szeretett hazájának érdeke között.

Delej Kiadó
500 oldal / 3499 Ft

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor