Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 25., csütörtök
Márk

 
 
Nyomtatható változat
Jon Fosse
Álmatlanság
2008-40. szám / Illés Mihály

A fülszöveg regénynek minősíti a norvég Jon Fosse Álmatlanság című művét, de mind terjedelme, mind stílusjegyei alapján nevezetnénk kisregénynek, sőt,
más megközelítésből akár novellának is. Igaz, annak nagyon nagy.

Két ember megy fagyoskodva, átázottan, számkivetve és kirekesztetten egy minden ízében rideg, barátságtalan tengerparti városban. Fagyos szél fúj, szüntelenül esik az eső, hajlékot keresnek, szobát bérelnének, de csak elutasítással, megvetéssel találkoznak. Férfi és nő, törvényen kívül fogant gyermeküket várják, ilyen állapotban azonban nem nyerhetnek befogadást az erkölcsös polgároktól. Fosse dermesztő világot teremt a két fiatal köré. Műve egyfajta szakrális szenvedéstörténetként is felfogható, hangvételében is közelebb van egy fájdalmas imához, balladához, mint egy lineárisan építkező prózai műhöz. Az elhallgatás, a homályban hagyás bizonytalanná teszi a szereplők múltját, viszonyrendszerét, szándékait, bizonyos fokig magát a cselekményt is. A pontokkal nem is tagolt, repetitív, egybefolyó szöveg egyetlen kiáltássá, nyugtalanító passióvá válik. A két fiatal egymásba kapaszkodva menekül, megpróbálják tartani egymásban a lelket, bár ez az éj közeledtével, az időjárás még komorabbá válásával egyre nehezebb feladat. Az álmatlanság, a hideg, az eső egyre jobban elcsigázza a város utcáit mind kevesebb reménnyel rovó emberpárt. El-elbóbiskolnak, megpihennének, de még ezekben a ritka pihenőkben is érkezik valaki, hogy tovább zavarja őket. A szánalommentes város részvét nélkül hagyná sorsára az emberpárt, akik végső elkeseredésükben borzalmas tettre szánják el magukat. Fosse stílusára jellemző módon sem ezt a bűnt, sem a korábbi eseménysorozatot nem láthatjuk tisztán, a cselekmény egy része fantáziánkra van bízva, és az persze van annyira sötét, hogy valóban meg sem kell írni a hiányzó láncszemeket. A pszicho-thrillerben csak utalásokból ismerhetjük meg a két fiatal családját, múltját, és amit tisztán láthatunk, az egyetlen nap csupán, huszonnégy óra rideg, fagyos története. Asle és Alida magánya egyre hatalmasabbá, egyre feldolgozhatatlanabbá válik, ki is mondják, hangsúlyozzák többször is, hogy egymáson kívül senkijük és semmijük nincsen, felégettek maguk körül minden hidat, ami nem is volt olyan nehéz, lévén senki sem akar kapcsolatba kerülni velük, ideértve a szülőket is. A két főalak mellett felbukkanó többi figura csak pillanatnyi illusztráció, feltűnnek-eltűnnek, morognak valamit, belemarnak a párosba, majd undorral elfordulnak tőlük. A látszólag segítséget ajánlókról is hamar kiderül, hogy szándékaik korántsem őszinték; ha a fuldoklók elfogadnák a feléjük nyújtott szalmaszálat, csak nagyobb bajba sodródnának. Maradnak hát magukra és maguknak a jéghideg éjszakában, míg a végső elhatározás erőszakos hajlékszerzésre indítja őket. Az éjszakában aztán lassan felpislákol a kandalló fénye, pattog a tűz, és a jászolban felsír a kisded. Együtt a szent család. Valahogy mégsem lehetünk teljesen nyugodtak.
hirdetés


Kalligram
68 oldal, 1800 Ft.
Kritika (4.5)

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor