RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. február 22., péntek
Gerzson

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Egy vérből valók vagyunk
2008-43. szám / WG

Bódis Kriszta dokumentumfilmeket készít, regényeket és verseket ír, harcol a kirekesztés minden formája ellen, védi a nőket, a cigányságot, a melegeket
és minden szóba jöhető kisebbséget. Úgyhogy egyáltalán nincs abban semmi furcsa, hogy épp ő lett a Tarka Magyar civil mozgalmi akció szóvivője. Ennek kapcsán beszélgettünk.

Miért vállaltad el a szóvivői tisztet?
B. K.: Mert maximálisan azonosulni tudok az üggyel, hiszek benne, és ez olyan erőt adott, hogy attól hihetően és átélhetően tudtam és tudok is róla beszélni, és még az sem zavar, ha közben egyesek szemében naiv és idealista az álláspontom.

Kik állnak a Tarka Magyar mögött?
B. K.: Az Összefogás az erőszak ellen nevű mozgalom, amit 36 szervezet alapított meg, majd hozzájuk csatlakozott még további 100 az októberi akció hatására.

Miért volt szükség az akciótokra?
B. K.: A melegfelvonulás után kezdtünk el arról beszélgetni, magánszemélyek és civil szervezetek, hogy ebből, ami itt folyik, elég. Szükségét éreztük végre egy olyan, a civil mozgalmak által szervezett megmozdulásnak, ami pártpolitikai érdekektől mentes. Ez fontos. Nem a politikát akartuk kizárni, hanem a pártpolitikai érdekeket. A politikát ki se zárhattuk, hisz ez eleve egy politikai akció volt. A civil szervezetek feladata ugyanis többek között az, hogy kontrollálják a politikusok tevékenységét, másrészről a társadalmi felelősségvállalás politikai kérdés. A Charta is ekkor kezdett el szervezkedni a miniszterelnök vezetésével, ami viszont pártpolitikai ügy volt, abban nem is szerettünk volna részt venni. Ki kellett találni, a mi megmozdulásunk mikor legyen. Ekkor esett a választás az erőszakmentesség világnapjára, október 4-ére, ami azért is volt jó alkalom, mert nem csak a melegfelvonulás atrocitásai, hanem mindazon cselekmények ellen tiltakozni szerettünk volna, amik az elmúlt években történtek. Rasszizmus, erőszak, kirekesztés.

Számomra nagyon szimpatikus a kezdeményezés, de egy dolgot mégsem értek. Miért kellett a politikusokat személyesen felkeresni, és aláíratni velük a nyilatkozatot? Nem lett volna elég, feltéve, ha úgy gondolják, nekik ez fontos, hogy október 4-én odamennek a rendezvényre, mint bárki más és civilként írják alá?
B. K.: Az akciónk középpontjában a nyilatkozat állt. Az alkotmány azon pontját erősíti meg, ami kimondja: ebben az országban senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés. Ez a dolog mindenkit érint, mindenkit el is szerettünk volna érni. Ezért a nyilatkozatot eljuttattuk mindenhova, mindenkihez, a hétköznapi emberektől kezdve a hivatalban lévő törvényhozókig és végrehajtókig, senkit nem hagytunk ki. Mivel nem akartuk, hogy az akciót valamelyik parlamenti párt kisajátítsa magának, ezért nekik is megadtuk a lehetőséget, hogy aláírják. Mindegyiknek. Ettől függetlenül a kisajátítási kísérlet megtörtént, és ekkor hoztuk nyilvánosságra, hogy mind az öt parlamenti párt aláírta a nyilatkozatot, és hogy egyik sem uralja a Tarka Magyart.

Milyenek voltak az első visszhangok?
B. K.: Kritikusak. Hogy ez nem jó, meg az nem jó. Arra persze senki nem gondolt, hogy a Tarka Magyar egy széles társadalmi összefogás eredménye, amiben meg kellett találni a közös pontokat sok-sok egyeztetés útján és minél kevesebb kompromisszum megkötésével. Voltak hibák, ami természetes, mert ez az egész nekünk is új volt. De hát kritizálni mindenki nagyon tud ebben az országban, felelősséget vállalni már nem annyira. A sajtó egyébként különösen rosszul reagált, ráadásul pártpolitikai szempontok alapján. Nem arról írtak, hogy milyen remek és nemes ez a civil kezdeményezés, hanem arról, hogy a miniszterelnök nyilatkozatot adott ki róla. Míg a sajtótájékoztatóról csupán 17 cikk jelent meg, addig erről az esetről, első körben, 47. Úgyhogy ennyiben ez az ügy is kapott némi pártpolitikai színezetet.

Úgy tűnik, nálunk máshogy nem megy.
hirdetés

B. K.: Magyarországon még nem tudják szétválasztani a kettőt az emberek. Hogy lehet úgy is politikai egy ügy, hogy nincsenek mögötte pártpolitikai játszmák. A nagypolitikától függetlenül, civilként is lehet politizálni, ráadásul jól. De ezt a lehetőséget nálunk még nem ismerték fel az emberek. Úgyhogy egyelőre még mi is csak az alapoknál tartunk: arra tettünk sikeres kísérletet, hogyan lehet nagyon sok embert megmozgatni egy olyan ügyért, amiért valóban kiállnának – ha nem ebben az országban élnének. Mert itt egyelőre nagyon el van sekélyesítve és posványosítva az egész.

Persze a politikusok miatt.
B. K.: Hangsúlyoztuk is nekik, azért, mert aláírták a nyilatkozatot, ez nem mentesíti őket a felelősségre vonás alól azért, amit tettek, vagy nem tettek. Egyetlen beszéd el is hangzott az eseményen, ami a civil szervezetek általános véleményét fogalmazta meg: mindaz az erőszak és hátrányos megkülönböztetés, ami ebben az országban történt, az a politikusok sara. Mert elveszítették a pozitív értékek mellett teljes mellszélességgel való kiállás képességét. És ők ez ellen tehetnek, de nem az utcán, hanem a helyükön. Csak sajnos ez a része a dolognak, ami azért egy fontos üzenet, elsikkadt, mert a sajtó nagy részét a miniszterelnök nyilatkozata jobban érdekelte.

Engem azért meglepett, hogy a sajtó milyen elutasító volt veletek. Szerinted miért?
B. K.: Engem is meglepett, de jól jellemzi az ország hangulatát: gyanakvó, szkeptikus, fanyalgó. Manapság óvakodunk bármi mellett kiállni, mert akkor az arcunkat és a véleményünket kell adni hozzá, akkor viszont onnan, ahol nem értenek velünk egyet, támadás érhet. Mindenki védekező pozíciót vett föl. Mert a támadások olyan intenzívek és erőszakosak, amit valóban nagyon nehéz elviselni. És ezért sokan úgy gondolják, jobb, ha szkeptikusnak, fanyalgónak, se ide, meg se oda tartozónak látszanak. Ugyanakkor bárkivel beszéltem, mindenkin azt éreztem, hogy drukkol nekünk, szeretné, hogy sikerüljön, minden fanyalgása ellenére is az ügy mellé tudott állni. Ez pedig inkább optimizmusra ad okot.

Akkor jól érzem, hogy alapvetően elégedettek vagytok az akció eredményével?
B. K.: Igen, nagyon is. Felhívtuk a figyelmet egy nagyon súlyos problémára, és hogy ezt pártpolitikától függetlenül mi magunk is megoldhatjuk, vagy legalábbis nagyon sokat tehetünk ellene. És ebben a civilek szerepe kiemelkedően fontos, akik nagyon sokan vannak, nagyon sokféle véleménnyel és nagyon sokféle oldalról, mégis össze tudják magukat hangolni, méghozzá sikeresen, egy közös ügy érdekében. Azért volt fontos az október 4-ei akció, mert meg tudtuk mutatni, hogy ebben az országban is elképzelhető egy széles körű összefogás, mert van hozzá bőséges civil alap, ami ráadásul mindig van. És ha ez megvan, akkor beleszólhatunk sok mindenbe, megakadályozhatunk negatív irányba mutató folyamatokat, teszem azt a demokrácia devalválódását.

Most hol tart a Tarka Magyar ügye?
B. K.: Most még nagyon nyitott minden, bármi lehet, de hiszek benne, hogy lehet, meg hogy kell is ezt folytatni. Eufórikusan jöttem el az akcióról, mert egy nagyon fontos dologban vettem részt. Úgy érzem, hogy a szkeptikusság falán sikerült, ha nem is rést ütni, de a legkülső felszínét megkapargatni. Szerintem hosszú életű utórezgése lesz a dolognak. Most egyelőre mindenki próbálja magában elhelyezni a történéseket, és magát is a történésekben. Velem is ez történik. Kicsit háttérbe húzódtam, távolságot tartok, és várom, hogy kiérlelődjön a dolog. Közben pedig figyelek. A megértés és az értékelés fázisában vagyok.

Te bármibe fogsz, legyen az írás, filmezés, véleménynyilvánítás, akármi, azt mindig hátrányos helyzetben lévő emberek jogainak a védelmében teszed. Honnan van benned ez az indíttatás?
B. K.: Környezettudatosság. A környezetünket óvni kell, vigyázni rá, felelősséggel tartozunk érte. A növények és az állatok egyenrangú társai az embernek. És ugyanígy gondolkodom a társadalomról, a többi emberről is. A társadalmi felelősségvállalás vagy társadalomtudatosság mindenkinek ugyanúgy a feladata, mert nem egyedül élünk a világban. Mindig fontos az együttműködés, és ezen az alapon mindenkiért felelősséggel tartozunk, elsősorban azokért, akik egyre kijjebb csúsznak a társadalomból. Egyébként pedig eleve azt gondolom, hogy mindannyian valami kisebbséghez tartozunk, csak vannak, akik szerencsésebb pozícióból kisebbségiek, és ezt úgy használják ki, hogy észre se veszik. Ez viszont gyengíti a világot, és félreviszi a civilizációt. Fontos az individualista nézőpont, de csak addig, amíg a közösségtudatunk is fejlődik. Mert a világ erről szól: az együttműködésről. Háborúzva, agresszióval és kirekesztéssel nem jutunk előre, ezt már nagyon régóta tudjuk.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor