Kritika (1)
Max Payne – Egyszemélyes háború
2008-44. szám / SF
Valakinek (közös képviselő, filmiroda?) szólnia kéne már a hollywoodi fejeseknek, hogy a számítógépes játékok, azokon belül
 is a lövöldözősök filmfeldolgozása semmi jóra nem vezet. Most épp Max Payne jött el közénk, a kiégett zsaru: feleségét, gyermekét legyilkolták, csoda-e, hogy csak a bosszú élteti. A játékban a gyilkolás élményén túl a bullet-time effektek jelentették a bónuszt, az a pazar mozdulatsor például, amikor Max a levegőben úszva, két pisztollyal lövi halomra az ellent. Na, ez talán egyszer látható is a filmben, s habár az eredeti sztori néhány fontos elemét-karakterét átemelték, a hangsúlyok többnyire máshová kerültek, néhány izgalmas történetszál pedig teljesen eltűnt. Az eredmény: egy bosszantóan kiszámítható, ostoba és felszínes akciófilm, amiben még az akciójelenetek sem ütnek akkorát, hogy legalább a látványt dicsérjük. Ismét nem sikerült kiváltani a moziban reprodukálhatatlan interaktivitást, a főhős irányíthatóságának élményét. E nélkül pedig minek az igyekezet!? Hiába keménykedik Mark Wahlberg, hiába mutatja meg ismét a bájait az új Bond-görl, Olga Kurylenko, s hiába hasonlít New York a Lövölde térre (ahol mindig hideg van, sosincs nyár, csak tél), mindez édeskevés az üdvösséghez.
Max Payne – Egyszemélyes háború
Amerikai, szinkronizált film | hirdetés
 |
|
Rendező: John Moore
Főszereplők: Mark Wahlberg, Mila Kunis
100 perc
Forgalmazó: InterCom
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
