PM Online | Korábbi cikkeink

A remekmű maga egy világ. A nem remekműnek jó esetben van világa, de töredékei nem tágulnak teljes világgá. E gondolatokat a szabadkai születésű,

fiatal rendező, Tolnai Szabolcs harmadik nagyjátékfilmje támasztotta bennem, melyet földije, a magyar-zsidó-szerb-montenegrói származású „jugoszláv” mester, a rendszerváltások idején elhunyt Danilo Kis önéletrajzi ihletésű művei nyomán készített. A Fövenyóra két idősíkban játszódik (a XX. század negyvenes, illetve hatvanas, hetvenes évei), két főhőse (Eduard Sam, a vasúti tisztviselő apa és költő fia, Andreas) no meg két alaptémája van (az identitás-, az apakeresés és az idő). Percek, korok múlására utal a cím is: „mert… minden elpereg, szétfoszlik.” A szerb (Nebojsa Dugalic, Slobodan Custic), magyar (Lázár Kati, Rajhona Ádám, Nagy Mari, Derzsi János), német (Lars Rudolph) színészek játéka elsőrangú, Pohárnok Gergely fényképezését megérdemelten díjazták az idei Filmszemlén, a fekete-fehér ezer árnyalatát és kontrasztját festi vászonra: nehéz hát megfogni, hol is kapott léket Tolnai Szabolcs hatalmas ambícióval és nem kevés tehetséggel megépített hajója. Egy nagy film mozaikjai, meghitt és erőteljes pillanatok váltakoznak falsra sikeredett momentumokkal, a ragasztóanyag pedig – sajnos – a kimódoltság. Így hát a Fövenyóra minden képi gyönyörűsége ellenére menthetetlenül irodalmias lesz, és lépten-nyomon benne ólálkodik az érdektelenség. Holott szürreálisba hajló, borzongató mozzanatokkal mindkét idősík ábrázolásában találkozunk. Példa rá a lándzsahajító Hermann bácsi epizódja, az „apa” rejtélyes eltűnése, vagy egy olyan „hétköznapi” mondat, mely soha nem hangozhatna el, mégis elhangzott egy magyarországi vonaton, egy magyar vasutas szájából, valamikor az 1940-es évek első felében: „A származása alapján magának nem szabad első osztályon utaznia.”

Fövenyóra
Fekete-fehér, magyar-szerb-montenegrói film