A koncertkritika címéül választott mondattöredék gyakran elhangzik hazai zenészekkel kapcsolatban. Karányi Dani Aerodynamics című harmadik
albumának lemezbemutatóján (október 31-én) is kimondatott különítményünk egyik tagjának szájából. Még az is lehet, hogy az enyémből.
 Karányi Dani még mindig szemérmetlenül fiatal, mindössze 26 éves, és már a harmadik albumánál tart, korán kezdte az ipart, mondhatni. Az első két lemez, az új produkció pozíciójából visszatekintve rájuk, csupán az oroszlánkörmök kimutatására voltak jók, szerethető, de sok tekintetben felemás munkák: az alkotó tehetségéről árulkodnak ugyan, de azt is megmutatják, még egy fejlődésben lévő zenész hozta őket létre. Karányi Dani a harmadik albumával jutott el arra a szintre, hogy nemcsak egy-egy dal, hanem egy teljes lemez alapján lehet őt nagyon komolyan venni. |
A hajó gyomrába szervezett lemezbemutató koncertre egészen sokan voltak kíváncsiak, kényelmes telt ház fogadja az alámerülőket. Mindenhol áll valaki, de még éppen nem kell lökdösődni, és van hely mindenki számára a mozgáshoz. Merthogy Karányi muzsikája elektronikus tánczene, ütemes, ritmusos és lüktető, ha az ember egy klubban – jelen esetben az A38-on – hallja, önkéntelenül rázni kezdi magát rá. Persze otthon is érheti ilyen hatás a hallgatót, de ott azért simán el lehet benne merülni anélkül is, hogy megmozdulna az ember. Vagyis Karányi zenéje nem egyszerűen csak egy jó tánczenelemez, több annál, egy tisztességgel összerakott, kitalált és megszerkesztett anyag, amit csupán hallgatni is jó, utazni is lehet felé, s nemcsak a másik ember irányába, de befelé is. Az Aerodynamcis legalább annyira progresszív és underground teljesítmény, mint amennyire, jó értelemben véve, popzene.
A hajós koncert végigvette a lemez teljes anyagát (aztán pedig Karányi korábbi, kihagyhatatlan slágereit is), a rajta közreműködők majdnem teljes létszámban megjelentek, s majdnem mindenki tökéletes formát nyújtott. Karányi a színpad jobb oldalán, egy széles pult és a gépei mögött álldogált és rugózott megállás nélkül, nyomta az alapokat, néha a maga szemérmes és szerény módján kapcsolódott a közönséghez is, de ezt a feladatot inkább a többiekre, elsősorban az énekesekre hagyta. Fantom kezdte a sort, és szerencsére csak a fellépés elején jutott mikrofonhoz, mert se nem énekelt tisztán, se nem engedte bele magát a frontemberi szerepbe – a teljesítménye egyszerűen béna volt. De ezzel csak ő volt így. A két lány, a színpadon még nem gyakorlott, ugyanakkor szemmel láthatóan minden mozdulatával arra termett, feketenő-hangú Xenia Nobl és a jóval gyakorlottabb, zseniális diszkókirálynő, Judie Jay, akinek minden egyes mozdulatára eufórikus sikoltozásba kezdett a hajó teljes közönsége, minden tőlük telhetőt megtett a pattanásig fokozott hangulatért. És nem szabad elfeledkeznünk a gitárján éterien finom dallamokat pengető Kőváry Zoliról (The Trousers) sem. A balhét persze azért mégiscsak a dalok vitték el. Élőben, brutál hangerőn élvezve az Aerodynamics számait, elismerően kellett bólogatnunk, Karányi vérében van a slágerszerzés, bármelyik számára boldogan harapnának rá Londontól Párizson át Berlinig a modern és okos popzene elektronikus vonalának hívei. Nemcsak a dallamok hatnak, de a precíz és kreatív szerkesztés is, az izgalmas hangok, a finoman megidézett példaképek (például Pink Floyd) meg még egy csomó minden más, lehetne okoskodni sokat, de úgyse ez a lényeg. Karányi valamit tud, egyre biztosabb kézzel teszi a dolgát, ráadásul egyre jobban is. Ezért hangzott el valamelyikünk szájából a lemezbemutató koncert estéjén a címbe is foglalt mondattöredék.
|
vissza
vissza a lap tetejére
