PM Online | Korábbi cikkeink

„Az Amerikai szépség Oscar-díjas forgatókönyvírójától….” – amióta elnyerte (élete első megfilmesített forgatókönyvéért) a földkerekség legrangosabb

filmes elismerését, Alan Ball valamennyi vállalkozását ez a szlogen vezeti fel. Az utóbbi években ehhez még hozzájött a következő kiegészítés: „A Sírhant űvek Emmy-díjas alkotójától…”

Noha minden évtizedben jön valaki, aki jól leleplezi a kertvárosi népek utcafronti boldogságát, az 1999-ben bemutatott Amerikai szépséget úgy fogadták, mintha legalábbis egy gyilkos kórokozót sikerült volna diagnosztizálnia. A lánya barátnőjéről fantáziáló családapának azóta számtalan klónja jelentkezett, és mind egy szálig Oscar-díjat követelt magának, de közülük csak Kevin Spaceynek sikerült a negyvenesek nyomorából tartós tőkét kovácsolnia. Lester Burnham életre keltésében Spaceyn és a rendezőn, Sam Mendesen kívül a forgatókönyvért felelős Allen Ballnak is elévülhetetlenek az érdemei, Ball azonban, neves alkotótársaival szemben, azóta sem tette túl magát saját teremtményén. Későbbi tévésorozata, a Sírhant művek apa- és fiúfigurái éppúgy a Lester-jelenséget nyögték, mint a rendezőként jegyzett Érzékeny pont szereplői, mostanra azonban megcsappant a szétosztható szimpátia; ezúttal csak a legfőbb szereplőknek jut ki teremtőjük együttérzéséből. Aki a legtöbbet kapja belőle, Jasira, egy 13 éves arab-amerikai kislány, akinek kora és vegyes gyökerei remek alkalmat nyújtanak Ballnak, hogy kedvenc témáiról, a rasszizmusról és a nyiladozó szexualitásról értekezzék. Újdonságnak ugyan nehezen nevezhető, hogy az egymás mellett élés Amerikában sem tartozik a legjobban működő intézmények közé, de kétségtelenül új szín a palettán az arab-amerikaiak és afro-amerikaiak közti előítélek felfestése, és mindaz a rengeteg rasszista szleng (sand nigger, towelhead stb.) amelyet az iskolai takarító által latinónak nézett Jasmine kortársaitól az arcába kap. Szegény lányt nemcsak a bőrszíne és a nemzetközi helyzet húzza (a CNN az épp dúló Öböl-háborút közvetíti), de nyiladozó nőisége is: tamponhasználat, pedofil-veszély, szülői megnemértés az és első orgazmusok mind-mind részei Jasmine eseménydús mindennapjainak. Ball jól adja a bátor művészt, akinek akkor sem száll inába a bátorsága, ha egy véres tampont vagy egy kislány bugyijában matató pedofilt kell megmutatnia, de jóval kevésbé biztos a filmszerűség dolgaiban. Úgy tűnik, nem is tett mást, mint kevert egyet, és újraosztotta előző művei kertvárosi szerepeit: egyesek az Amerikai szépségből jöttek, míg mások a Sírhant művekből, abban azonban mindkét társaság tagjai megegyeznek, hogy magukon kívül talán csak a szomszédjaikat viselik el nehezebben. Nem annyira egy filmnek, mint inkább egy laboratóriumi kísérletének lehetünk tanúi, melynek résztvevői a jószomszédi összeférhetetlenségben, az egymástól (és önmaguktól) való idegenkedés légkörében párolódnak. Az Amerikai szépség Oscar-díjas rendezője és az Emmy-díjas Sírhant művek atyja mintha a magasból figyelné őket, és ha valaki jól viseli magát (belát, megtér, lehiggad), azt happy enddel töltött csokival jutalmazza.

Érzékeny pont
(Nothing is Private)