Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (3,5)
Fados
2008-50. szám / Szalóky Bálint

A „fado” (magyarul: végzet) zenei stílusirányzat az 1820-as években tűnt fel Portugáliában, de eredete minden bizonnyal jóval korábbra tehető.
Vannak, akik meg vannak győződve róla, hogy a fado tulajdonképpen az afrikai rabszolgák által behozott népi ritmusoknak és a portugál tengerészek tradicionális zenéinek keveredéséből jött létre. Talán emiatt is a köztudatban általában szomorkás dallam- és szövegvilággal azonosítják, mely elsősorban a szegények sorsáról regél, ám valójában a fado lényegesen sokrétűbb ennél. Ennek a sokrétűségnek a bemutatására vállalkozott Carlos Saura, akitől a zenés filmek korántsem állnak távol: a flamencónak egy teljes trilógiát szentelt (Vérnász, Carmen, Bűvös szerelem), de összes művei közt ezeken túl is számos zeneközpontú produkció található. A Fados nem dokumentumfilm; összesen tizennyolc, egyenként 4-5 perces zenés klipet, fellépést kísérhetünk figyelemmel, melyekben egyedül az érzéseké és a ritmusé a főszerep.

Fados
Portugál–spanyol, feliratos film
hirdetés

Rendező: Carlos Saura
85 perc
Forgalmazó: Anjou-Lafayette

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor