Interjú
Fontos, felszabadító munka
2009-04. szám / Bóta Gábor
Lány, kertben címmel önéletrajzi ihletésű darabot rendez, koreografál a Kamrában Bozsik Yvette. Azt mondja, nem tudjuk, milyen károkat okozhatunk a saját gyerekünknek is akár egy rászólással, megszégyenítéssel, vagy azzal, hogy olyat lát, ami megzavarhatja az ő kis lelkét.
 Miről szól a Lány, kertben című családi komédia?
B. Y.: Ez egy önéletrajzi elemek alapján készülő, szürreális családi komédia. Ami a feledés homályába merült, nemrég előkerült képek alapján készült. Ilyenkor az ember elkezd magába mélyedni, és keresi, hogy ki ő valójában. Visszamegyek a gyerekkoromba, de még az se biztos, hogy valóságos személyként jelenek meg a színpadon.
Mi látható a fotókon?
B. Y.: Hajdúszoboszlói kerti képek a hetvenes évekből. Egy lugasban vagyok például, hosszú, virágmintás ruhában, csehovian szép kép ez. Ha az ember belegondol, hogy mik történnek egy családban, akkor nincs annál szürreálisabb és groteszkebb vagy akár horrorisztikusabb. Az én családi történeteimben vannak ilyen elemek.
Például?
B. Y.: Például a szegénységtől a falusi környezetig, a pedofil rokontól a korán elváló szüleimig és a különböző szerelmekig elég sok minden történt, ami egy olyan kislányra, mint amilyen én voltam akkor, nagy hatással lehetett, és azóta sem tudható pontosan, hogy miket indított el bennem.
Abban, hogy nem lettél klasszikus balett-táncos, nem lehet mindezeknek szerepe? Nem elképzelhető, hogy a zaklatottságot jobban ki tudod fejezni az alternatív műfajban?
B. Y.: Lehet, hogy nem mindenkivel történnek ilyen szélsőséges dolgok, de azért sokunk életében előfordulnak, csak megpróbálunk nem emlékezni, elfojtjuk. Én azért is fordultam el a klasszikus balettől, mert szeretném a valóságot megmutatni, és ez a klasszikus balettel nem fért össze. A tánc esetében a darabnak egyszerre valóságosnak és elemeltnek kell lennie. Ebben a produkcióban a lakásbelsőben zajlanak a reálisabb események, a kertben a belső történések, a vágyak kivetítődése jelenik meg.
Szerepelsz az előadásban?
B. Y.: Egyelőre nem.
Hogyhogy egyelőre nem?
B. Y.: Nem úgy tervezem, hogy szerepeljek.
De előfordulhat?
B. Y.: Előfordulhat. Beszélgetésünkkor még nagyon csinálom a darabot, lehet, hogy úgy érzem egy ponton, be kell majd jönnöm. | hirdetés
 |
|
A darabjaid zöme a próbákon íródik?
B. Y.: Abszolút. A bemutató hetében is sok mindenen változtatok. Ha jók az energiák, olyan dolgokra, amelyeket az ember korábban nem tudott, a próbák, a darab választ adhat.
Most mire jöttél rá?
B. Y.: Arra, hogy valahol én otthagytam ezt a kislányt kilencéves koromban, és most őt szeretném újra megtalálni amiatt, hogy kiegyensúlyozottabb legyek. Apukám mondta, hogy tízéves koromig normális, kedves, vidám kislány voltam, ameddig be nem kerültem a Balettintézetbe, és azóta „megbolondultam.”
Szeretnél újra vidám és kiegyensúlyozott lenni?
B. Y.: Igen, de az élet ezt sokszor keresztülhúzza, szeretnék olyan döntéseket meghozni, amelyekhez az ember az elfojtásai miatt nem elég bátor. Számomra ez fontos, felszabadító munka. De a darab szempontjából nem ez a lényeg, hanem hogy legyen egy olyan történet, amin szomorkodni és nevetni is lehet, miközben magunkra ismerhetünk.
Az önmegismerésben segíthet, hogy neked is van már saját gyereked, sőt, a Kolibri Színházban csecsemőknek szóló színházat is rendeztél?
B. Y.: Pontosan így van. És nem tudjuk, milyen károkat okozhatunk a saját gyerekünknek is akár egy rászólással, megszégyenítéssel, vagy azzal hogy olyat lát, ami megzavarhatja az ő kis lelkét. Amikor anyukám azt kérdezi, hogy miért csak a rosszra emlékszem, pedig olyan boldog életünk volt, ez pontosan arról szól, hogy gyakran nem vesszük észre mi, szülők, hogy milyen törést okozunk a gyerekekben. Jó szülőnek lenni komoly felelősség.
Jó társulatvezetőnek lenni is nagy felelősség, neked pedig régóta van saját együttesed.
B. Y.: Ez is igen nagy felelősség. Ha az embernek társulata van, akkor valahol a táncosok is a saját gyerekeinek, családtagjainak számítanak. Felelős vagyok értük.
Azt szoktad mondani, hogy a táncosoknak túl színházi, a színháziaknak viszont túl táncos vagy.
B. Y.: Igen, én pontosan annak a híve vagyok, hogy ne szigetelődjünk el, beszéljünk egymással. Mindig zúgolódunk, panaszkodunk, mert hiszen a tánc az előadóművészetek közül a legkevésbé finanszírozott, de a zúgolódás helyett inkább összefoghatnánk. A darab is pontosan arról szól, hogy bármi történt a múltban, az embernek kell tudnia továbblépni, de oda kell figyelni a gyökerekre, és azokat nem kell megtagadni. Tehát nem kell megtagadni azt, hogy ki voltam, és mit csináltam eddig, hanem a tapasztalatokat levonva kell továbblépni a következő életszakaszba és munkába.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
