In memoriam Ilosfalvy Róbert
2009-04. szám / Fáy Miklós
Emlékét és művészetét megőrizzük – írja róla az operaházi gyászjelentés, és az ember szomorúan lógatja a fejét. Az emlékét, persze, hogy megőrizzük, a hangja emlékét is, hiszen gyönyörű tenorhangja volt, amit nemcsak a magyar lemezek és rádiófelvételek őriznek, hanem a világcégek is.
 Ilosfalvy Róbert világsztár volt, először nem is a színházban hallottam őt, hanem egy kissé kopottas, de így is kincsnek számító nyugati hanglemezen énekelte a mántuai herceget. Aztán persze ott volt az Operában is, óriási szerepeket énekelt akkor is, amikor más tenoristák már réges-rég odahaza nyírják a füvet. Nyilván ő is nyírta a füvet, láttam néhányszor az uszodában: nem volt benne semmi tenoros, énekes, sztáros, jóképű úriember volt derűs délutánokon. A művészetet a színpadra tartogatta. Miután visszavonult, az interjú-felkéréseket is határozottan elhárította: amit mondani akart, azt zenével mondta el. | hirdetés
 |
|
 Emlékét megőrizzük, bár én már nem láttam őt abban a korszakában, amelyről legendákat mesélnek, nem láttam a nagy izzásokat, csak a szép hangú énekest, aki elegánsan szólaltatta meg Bánk bánt vagy Stolzingi Waltert. Megőrizzük emlékét, de vajon a művészetét is? Aztán eszembe jutott valami. Nemrég A nyugat lányát adták a Müpában, koncertszerű előadásban. A szünetben egy hölgy jött oda hozzám: hogy tetszik? Ilyen-olyan, beszélünk róla, hát önnek hogy tetszik? Nem tudja megmondani, mert ő még látta a darabot az Operában, Házyval és Ilosfalvyval, és neki egész végig az az élmény járt a fejében, ömlöttek közben a könnyei. Akkor hát: megőrizzük.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
