Címlap – Interjú
Letisztult értékrend
2009-04. szám / Szepesi Krisztina
Szandtner Anna 2003-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakát, és azonnal a Katona József Színházba szerződött. Két év után azonban úgy döntött, elhagyja szakmáját. Egy ideje újra előkerült és elmondása szerint már tudja, hogy lehet és néha kell is nemet mondani.
Amikor eljöttél a Katonából, komolyan azt gondoltad, hogy izgalmasabb, érdekesebb lehet a színháznál, ha filmszövegeket fordítasz, és spanyolt tanítasz?
Sz. A.: Természetesen nem. De pihennem kellett és bennem volt a kíváncsiság, hogy milyen lehet mást csinálni, megállom-e a helyem egyáltalán bármi másban. Mondjuk, az kiderült, hogy nem, legalábbis szenvedéssel jár új dologba fogni. A tanításhoz pedig egészen egyszerűen nincs tehetségem. Akkoriban tényleg nagyon kimerültem és nem tudtam kezelni ezt az állapotot.
Te is mondtad, hogy sok színésznek megfordul a fejében, abbahagyja, mert túl sok szinte mindennap a színpadon állni. Mégis csak nagyon kevesek hozzák meg ezt a döntést, mert ki tudja, később hogyan kerülhet vissza a szakmába a művész, ha meggondolja magát. Fölmerült, hogy soha többé nem játszol?
Sz. A.: Legbelül azért tudtam, hogy fogok, csak azt nem, mikor jön elő a vágy. És ez olyan fél év után már jött is.
Nagyjából két éve újra színpadon is vagy, persze más formában.
Sz. A.: Mennék én társulathoz, hiszen mindegyik másképp működik, de nem sok olyat látok, ahová mindenképpen szeretnék. A lényeg, hogy mostanra én is okosabban tudok kommunikálni. Már tudom, mi a sok nekem. Amikor a Katonában voltam, még azt hittem, minél több a munka, annál jobb. Azt gondoltam, ha vállalok még egy új feladatot, az majd a többihez is ad plusz energiát, de nem ez történt. Mostanra letisztult az értékrendem. Amíg benne voltam, nem is igazán tudtam értékelni azt, amiben vagyok. Azok, akik hamar jó helyzetbe kerülnek, nem tudják, milyen az, ha mindez nincs. Aki vidéken kezd és pár év múlva kerül Budapestre, jobban tudja értékelni a maga által kitaposott utat.
Már az egyetemen is főszerepeket játszottál és ez a Katonában is folytatódott. Most azonban újrakezdted, és valószínűleg keresned kell azt a néhány alkalmat, amikor dolgozhatsz. Elég ez a néhány előadás, amiben most részt veszel?
Sz. A.: Ez most kevés. Az optimális tizenöt körüli előadás lenne, mert a havi huszonnyolc azért nagyon sok volt a Katonában.
Kivitelezhető az ideális állapot?
Sz. A.: Igen, csak tényleg meg kell beszélni a dolgokat. A mostani fejemmel már tudnám mondani, hogy ezt most nem vállalom, mert ez sok.
Megtehetnéd, megtehetted volna, hogy nemet mondasz?
Sz. A.: Szerintem ez igazgatótól függ. Megtehettem volna, de akkor azt gondoltam, hogy én a Katonába szerződtem és ott minden feladatot meg kell csinálnom, amit rám osztanak. Fiatal voltam, és eleinte nem is éreztem, hogy ez nekem túl sok.
Nyáron Zsámbékon a te életedből készítettetek előadást az osztálytársaiddal és osztályfőnököddel, Máté Gáborral. Ott az derült ki számomra, hogy azok, akikkel négy évet töltöttél együtt a színművészetin, szinte egyáltalán nem tudnak rólad semmit.
Sz. A.: Nem vagyok titkolózós, csak egyszerűen nem mondok el mindent magamról. Az egyetemen sokszor éreztem azt, mintha kimaradnék a dolgokból, erről persze én tehettem. Kicsit tényleg zárkózott vagyok, de azért van néhány osztálytársam, akik szerintem jól ismernek, anélkül, hogy folyamatosan tartanánk a kapcsolatot, egyszerűen mert közös a hullámhossz. És hogy ebből így milyen jelenetek születhettek, nem tudom. De azt tudom, hogy ebben fejlődnöm kell. Hogy nyissak, és hogy ne legyen bennem annyi félelem attól, hogy ha elmondok magamról dolgokat, azzal visszaélnek.
| hirdetés
 |
|
Amikor egy szerepet próbálsz, ott azért nagyon ki kell nyílni.
Sz. A.: Más egy szerepen belül kinyílni, hiszen az egy védelem is, mert nem te vagy. Ott valaki máson keresztül adom ki magam.
Amikor eljöttél a Katonából, lett időd egy másik színpadi tevékenységre: az éneklésre.
Sz. A.: Kiss Erzsivel már tíz éve, az egyetem előtt kezdtem énekelni. Az egyetem alatt már nem voltam állandó tag a zenekarban, amikor pedig a Katonába kerültem, teljesen megszakadt a közös munka, mert egyeztethetetlen voltam. Amikor eljöttem a színházból, újra felhívtam Erzsit és azóta a kapcsolat megerősödött. Alakult egy új együttes, a Panchan, amiben részt veszek, de a nagyzenekarban is újra énekelek. Ez nagyon fontos nekem. A zenélés, az éneklés nagyon sok örömet ad. Azon kívül egy koncerten egész más színpadi jelenlétre van szükség. Itt nincs szerep, nincs „álca”, magamat kell adni, és ez nem is olyan könnyű, sokat tanulok belőle.
Játszod ezen kívül a Garbót a Pinceszínházban és a Tiszta viccet a Sanyi és Aranka Színházban. Lesznek új feladatok?
Sz. A.: Lukáts Andorral próbálunk egy darabot, amit közösen írunk Pető Katával, Lajos Andrással és Friedenthal Zolival. Talán márciusban már be is mutatjuk a Sanyi és Aranka Színházban. Andor ötletével indult az egész, hogy csináljunk cirkuszszínházat és legyenek az előadásban mindenféle attrakciók, de ez már kezd átalakulni. Az irány mindenképp az abszurd. Mindannyian hozunk ötleteket, történeteket, akár meglévő darabokból. Andor például elmondott egy történetet valakiről, ami nagyon megfogott. Egy különös álomról szól. Így az én szerepemnek ez lett a kiindulópontja.
Akkor ez amolyan közösségi munkában jön létre?
Sz. A.: Igen, de a rendezés azért Andorra vár. Ezen kívül tervezünk egy koncertet az osztállyal, az AlkalMáté Truppal. Világslágereket fogunk énekelni magyar szöveggel. A bemutató márciusban lesz az AKKU-ban. A szövegeket Máthé Zsolt írja és a téma a gazdasági világválság lesz.
Inkább ez a fajta munka érdekel most téged, ahol nem egy klasszikus színházi helyzetben ül a rendező a nézőtéren és instruál, te pedig a színpadon elvégzed a feladatot?
Sz. A.: Ez is érdekel, és így dolgoztunk a Szputnyikban is. De szerintem akkor is lehet az ember kreatív, ha egy meglévő darabbal dolgozik. Persze néha az is jó tud lenni, ha megmondják, mit tegyek.
Vagyis fölmerült, hogy újra társulathoz szerződj?
Sz. A.: Persze. Vannak is terveim, de még nem kaptam végleges választ.
Ha egy társulathoz szerződsz, nem áll fönn a veszély, hogy megint eleged lesz?
Sz. A.: Szerintem ilyet az ember az életben egyszer tesz meg. Bennem legalábbis kitisztult a kép, és most már tudom, ezt kell csinálnom. Csak ezután okosan kell döntenem, hogy jól érezzem magam abban, amit csinálok.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
