Kritika (3)
Mahagonny városának felemelkedése és bukása – Operaház/Thália Színház
2009-06. szám / Bóta Gábor
A Mahagonny városának felemelkedése és bukása legjobb alakítását a karmester, Kesselyák Gergely nyújtja. Néhányszor szembefordulva a publikummal, kidugja kopaszra nyírt, markáns fejét a zenekari árokból, és kissé elváltoztatott, vézna, de ugyanakkor határozott hangon, felgyorsított tempóban közli, hogy Mahagonnyhoz mindent elsöprő hurrikán közelít, vagy
 később, hogy a hurrikán elhagyta a várost. Néhány mondatos szerepét átéli, de enyhén gunyoros hangsúllyal és rezzenéstelen fapofával távolságot is tart tőle, igazi brechti figura. Ha ilyen lenne Magyar Állami Operaház előadása a változatlanul rossz akusztikájú Thália Színházban, remek lenne. Nincs benne azonban ennyi kaján, virgonc humor és bizony nincs igazi indulat és rémület. Brecht–Weill műve pedig elképesztő vitalitással szól arról, hogy minden a feje tetején áll, hogy a rend szónak már értelme sincs talán, hogy erkölcsről vagy etikáról ne is beszéljünk. A káosz, a zűrzavar, a bűn az úr. A produkcióban viszont gyakran mintha a szereplők egy próbán markíroznának, vagyis csak jeleznék az érzelmeiket, ez különösen feltűnő a kórus tagjain, például amikor sorban állnak, hogy bejussanak a kurvákhoz, csipetnyi felajzottság sem tükröződik rajtuk, arcuk unottan kifejezéstelen, hogy éppen nem vágynak ellenállhatatlanul nőre, az egészen biztos. | hirdetés
 |
|
Amikor Ljubimov a Nemzetiben rendezte a Koldusoperát, a felvonások végén a színészotthonból kihozott, öreg, reszketeg, elesett emberek énekeltek szegényekként segélykérően, kétségbeeséstől átfűtötten. Ez az elemi düh, a sajgó kiszolgáltatottság érzés hiányzik szinte teljesen Szikora János rendezéséből, aki ahelyett, hogy erre bírná rá a szereplőket, esztétizál, bemutatót tart a jól ismert brechti eszköztárból. Azokat a feliratokat tartalmazó táblákat például, amelyek konferálják, véleményezik a különböző jeleneteket, liliputi emberekkel hozatja be. De az ő arcuk, gesztusaik szintén nem fejeznek ki semmit, csak hurcolásszák a táblákat, amelyek tartalmának az elmondását tán jobb lett volna egy karakteres színészre bízni, ahogy az Operaház több mint negyven évvel ezelőtti előadásán a Brechtért rajongó, darabjait értő Major Tamás látta el ezt a feladatot. Özvegy Begbickné bűnözőt, kocsmárost, kuplerost, az alvilág fő oszlopát Kovács Annamária adja, igencsak törekedve a hidegvérű romlottság látszatára. Nyári Zoltán Jim Mahoney, akit korrupcióra szolgáló pénz hiányában piszlicsáré ügyért felakasztanak. Nyári energikusan mozog, lendületesen énekel, mentes az operaénekesi maníroktól, eljátszik egy olyan férfit, aki a saját bőrén megtapasztalja, hogyan működik a világ. Rálik Szilviának átütő erejű a hangja Jennyként, a prostituáltként, aki ha törik, ha szakad, életben akar maradni. Hogy a produkció meddig él, azt nem tudom, már a második szereposztás premierjén sem volt csurig a Thália, és a közönségben meglehetősen vegyes érzelmeket keltett a produkció.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
