Címlap – Interjú
Nanushka
2009-07. szám / Szepesi Krisztina
Amikor Sándor Szandra kiskorában nem tudta kimondani a keresztnevét, még nem is sejtette, a becenévből egy márka születik. A Nanushkát ma már lehet kapni többek között Londonban, Helsinkiben, Madridban, Los Angelesben és New Yorkban is. A London College of Fashionben végzett divattervező még csak 27 éves, de már kis túlzással világhírű.
Amikor elmentél 18 évesen Londonba felvételizni, mivel győzted meg őket?
S. Sz.: Először volt egy előkészítő év. Erre a portfólió-kurzusra, ahol mindenféle szakirányt kipróbálhattunk, elég könnyű volt bekerülni. Számomra ott lett egyértelmű, hogy a divattervezést választom. Azon a felvételin már a portfólióm alapján döntöttek, de az elején még nem hiszem, hogy nagyon kiforrott stílusom volt.
Az első rajzaid mennyiben hasonlítottak a mai stílusodhoz?
S. Sz.: Nagyon nem. Akkor még nem is annyira a ruhákon volt a hangsúly, hiszen „mood boardokat” kellett csinálnunk, ami tulajdonképpen hangulatábrázolás színekkel, gondolatokkal. Például amikor egy nyári kollekcióra gondoltam, mindenféle babákat rajzoltam egy tengerparton.
Miért jöttél haza a diploma után, amikor nyilván elmehettél volna nagy divatházakba tanulni fontos tervezőktől?
S. Sz.: Már amikor kimentem tanulni, akkor éreztem, hogy haza fogok jönni. Egyrészt azért, mert mindenképpen szerettem volna létrehozni egy saját márkát. Valószínűleg nem is lennék jó abban, ha mások ízlése alapján, konkrét elvárásoknak kellene megfeleljek, körülírt feladatokat megvalósítva. Másrészt szeretek ebben az országban élni, és annyira meg nem vagyok karrierista, hogy ezért feláldozzam az otthonomat és a kapcsolataimat. Csak akkor tudok koncentrálni, ha ezek a dolgok rendben vannak körülöttem.
Azért a családi háttér, gondolom, sokat segített abban, hogy idáig eljuss.
S. Sz.: Maximálisan segítőkészek voltak. Az indulásnál a felvett kölcsön mellett a szüleim anyagilag is támogattak.
Annak ellenére, hogy eredetileg mást szerettek volna nevelni belőled és rajzolni se nagyon tudtál?
S. Sz.: Nagyon fontosnak tartották a nyelvtanulást. Kiskoromban már megtanultam angolul, mert 9 éves koromtól pár évig angol nyelvű iskolába jártam, de további fejlődés lehetőségét látták abban, ha Londonba megyek. Rajzolni pedig még mindig nem tudok jól. Vannak a stilizált rajzok, de amit a modellező megkap, az már egy gyártmányrajz. Én egyből ezt az utóbbit csinálom. A skiccekhez nagyon sokat kellett volna gyakorolni, és nem is tanultam ezt gyerekkoromban, hiszen akkor még nem akartam divattervező lenni.
Elképesztő mennyiségű vizuális hatás ért Londonban és itthon is. Miért dolgozol mégis szinte csak feketével és szürkével? Nem tudnál elképzelni egy piros Nanushka ruhát?
S. Sz.: De, és van is.
Azok pasztelles árnyalatok.
S. Sz.: Mostanában érzem magamon, hogy kezdem szeretni a színeket. Most kezdjük a jövő tavasz-nyári kollekciót, és már nagyon várom a kiválasztott világos anyagokat. Fekete persze mindig lesz a kollekcióban, de most tetszenek a pasztellszínek is.
A fekete mögé el lehet bújni, azzal nem alkotsz véleményt.
S. Sz.: Valószínűleg ez is benne van, de ennél még sokkal többről szól. Feketével dolgozni kihívást jelent, mert itt a sziluettnek vagy a szabásvonalnak kell elég ütősnek lennie ahhoz, hogy érvényesüljön. Ugyanakkor nagyon egyensúlyba tudja hozni a ruhán az arányokat. Mindig elegáns tud lenni, sokszor az anyagától függelenül is.
Elég erős a kontraszt, amikor azt mondod, nem arra törekszel, hogy sokan vásárolják a ruháidat, hanem hogy eljusson azokhoz, akikhez illik, miközben azért a világ sok táján forgalmazzák a márkát. Nem tömegmárka még a Nanushka? | hirdetés
 |
|
S. Sz.: Abszolút nem. Amikor kikerültem az iskolából, voltak előttem példák, kis londoni underground márkák, amelyekről csak azt hittem, hogy kis underground márkák. De közben kiderült, hogy mögöttük is minimum három befektető áll, és mindenhol van disztribúciójuk. Valami ilyesmit akartam én is, de még mindig nagyon picinek számítunk. Egyelőre Amerikában van rendes képviseletünk, a többi országban rajtuk keresztül vagyunk jelen vagy az interneten találtak meg. Nekem pont ez tetszik. Nem az a vágyam, hogy mindenáron mindenki Nanushkában járjon az egész világon, hanem hogy eljusson azokhoz, akikhez szól, és ne azért ne vegyenek Nanushkát, mert nem tudják, hogy létezik, vagy mert nem lehet náluk kapni, hanem mert nem az ő világuk.
De amikor egy budapesti forgatásra Selma Blairnek ruhákat küldtél ajándékba, nem az volt a célod, hogy eltitkold, van egy ilyen márka…
S. Sz.: Az underground nem azt jelenti számomra, hogy titkolni akarom a márkámat, hanem egy alternatív terjesztési módot. Semmiképp sem agresszív és manipulatív kampányolást, hanem próbálom kihasználni az élet kínálta lehetőségeket. Selma Blair is jó példa erre.
Pócsik Anita szólt, hogy itt forgat a színésznő, és mivel egy barátnőm is a forgatáson dolgozott, küldtem neki néhány ruhát. Aztán másnap felhívott és rengeteg ruhát vásárolt nálunk.
Így azonban ez a márka pár éven belül már nem lesz annyira underground.
S. Sz.: Számomra az underground vagy alternatív kifejezés azt jelenti, hogy nem célom tömegcikket létrehozni, hanem különböző utakon eljutni mindenkihez, aki magára talál a Nanushka ruhákban. A valóságban nem lehet minden elképzelésemhez hűen kivitelezni az underground vágyakat. Ahogy megyek az úton, és egyre tapasztaltabb leszek, látom, hogy sok minden megvalósíthatatlan. Elértünk egy szintet, ahonnan továbblépni csak úgy lehet, ha nagyobb tőke érkezik a cégbe. Akkor pedig ugyanúgy, ahogy Amerikában, minden nagyobb divatfővárosban sales csoportjaink lennének, jelen lennénk nemzetközi divatmagazinokban és lennének divatbemutatóink. Szóval attól még, hogy underground, ugyanúgy jelen kell lenni, csak más kommunikációval, nem annyira a nagyközönséget megcélozva.
Pont ettől lesz menő a tömegek számára.
S. Sz.: A H&M is menő.
Azért a kettőt nem lehet összehasonlítani.
S. Sz.: A minőségkülönbséget leszámítva tetszik, és nagyon ügyesen csinálják. Sokféle réteget céloznak meg.
Az évek során egyre egyszerűsödnek a ruháid. 2006-ban még nagyon bátor, extrém, játékos volt a kollekciód, most pedig mintha lehiggadtál volna.
S. Sz.: Ahogy én változom, úgy változnak a ruháim is. Bár a játékosság továbbra is jelen van. Az említett kollekcióm (2008/09 ősz/tél) egy klasszikusabb vonalat képvisel, reflektálva a minket körülvevő világra.
Ami változott, azt mennyire befolyásolta a külvilág? Mindig mondod, hogy nem figyelsz a trendekre.
S. Sz.: Ha megmondják, mik lesznek a divatszínek, és nekem nem tetszenek, nem fogom berakni a kollekcióba, de nyilván hatással van rám minden újdonság.
Amikor azt mondod, szeretnéd, hogy olyanokhoz kerüljenek a ruháid, akikhez illik, mire gondolsz?
S. Sz.: Olyan nagyon sokféle ember jár ide… Én inkább magamból indulok ki. Olyan ruhákat tervezek, amiket én is hordanék. Persze sok minden nem állna nekem jól, és nem vehetném föl, de azok a ruhák is az én ízlésemet tükrözik.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
