Interjú
„Színész vagyok, ez a hivatásom”
2009-09. szám / Bóta Gábor
Bán János a Katona József Színházban, A hős és a csokoládékatona című, Máté Gábor által rendezett G. B. Shaw-darabban megint egy kis szerepet kapott. Régóta így van ez vele anyaszínházában, miközben máshol kap nagy feladatokat is.
 Amikor felhívtalak, hogy interjút készítenék, rögtön azt kérdezted, miért pont veled, amikor ebben a darabban nagyon kis szerepet játszol. Szokták mondani, hogy nincs kis szerep, csak kis színész, ugyanakkor egy színész általában nem örül annak, ha kis szerepeket osztanak rá.
B. J.: Abban az esetben nem örül, ha tíz éven keresztül csak kis szerepet kap. Ha utánam netán valaki érdeklődik, és meg akar nézni olyan előadásban, amiben valamit érdemben játszom, akkor az anyaszínházamban a Portugálban láthat, aminek több mint tíz éve volt a bemutatója. Amúgy pedig, ha van egy markáns, jól körbejárható kis szerep, akkor megfelelő kvalitással abból is lehet emlékezeteset formálni. Ez nekem ugyanúgy hozzátartozik a hivatásomhoz, mint bármilyen címszerepet eljátszani. Más színházakban természetesen játszom sokkal nagyobb szerepeket is. Annál nagyobb öröm nincs, mint más tradíciójú színházban, mint amilyen a Centrál Színház, megszólaltatni egy Csehov-adaptációt, ilyen a háromszereplős A szerelmes hal. Pillanatok alatt elterjedt róla, hogy ez értékes előadás, bármilyen fesztiválra vittük, díjat kaptunk érte.
Abban, hogy az utóbbi időszakban sok kis szerepet kapsz, esetleg az is közrejátszhat, hogy mind a mai napig kölykös, srácos kinézeted van, és netán ezért nem osztanak rád öregedőférfi-szerepet.
B. J.: Valószínűleg ebben közrejátszik az, hogy én másképp öregszem, mint a saját korosztályom. Még mindig, ha jó formában vagyok, és ki tudom aludni magam, akkor tíz évet letagadhatok. Ötvennégy évesen is annyi a versenysúlyom, mint amennyi volt huszonegy évesen. Most is 70 kiló vagyok. Velem kapcsolatban a szabók nagyon könnyű helyzetben vannak, mert rólam nem kell új méreteket venni.
Szokták is rólad mondani, hogy a magyar színészek között átlagon felüli a mozgáskultúrád, például amikor Menzel a megszokottnál jóval több mozgást igényelt volna a Katona József Színház színészeitől A szarvaskirály rendezésekor, ennek jóformán csak te tudtál megfelelni.
B. J.: Meg Gáspár Sándor.
Honnan van neked ilyen mozgáskultúrád?
B. J.: Valószínűleg genetikai adottság, ami természetesen fejleszthető. Hatévesen kezdtem el szertornázni. És az a hat év, amit szertornával töltöttem, alapvető mozgáskoordinációt adott számomra. Aztán egészen a honvédségig különböző sportágakban versenyszerűen sportoltam, a labdarúgásban, az atlétikában, a kézilabdában, ahol eljutottam az NB I-ig. Amikor még fiatalember voltam, minden évben csináltam egy három hónapos kúrát, ez alatt nem piáltam, nem éjszakáztam, arra figyeltem, hogy méregtelenítsek, és a fizikumomat rendbe tegyem. Most pedig igen sok munkám van a szőlőmben. Rengeteg gyümölcs és zöldség is van. Falun nőttem fel, szeretem és tisztelem a földet.
Valószínűleg próbáltál lázadni az ellen, hogy kis szerepeket kapsz, sőt, tavaly úgy volt, hogy eljössz a Katona József Színházból. Aztán mégsem így alakult.
B. J.: Huszonhetedik éve vagyok a színháznál szerződésben, ez nyilván egyszer-kétszer fölmerül az emberben. Ezelőtt egy esetben gondoltam igazán komolyan, az elég rossz életpillanatom volt. Eltöprengtem azon, hogy a szakmai minőséget saját magam lehet, hogy jobban előtérbe tudnám helyezni, de akkor pont igen jó közösség volt a színházban. Bár az egyéni érdekeim azt kívánták volna, hogy eljöjjek, mégis inkább maradtam. Nagyon erős kompromisszumot kötöttem önmagammal. Most, amikor legutóbb arról volt szó, hogy eljövök, végzetesen komolyan gondoltam. Aztán aludtam rá néhányat. És végiggondoltam, hogy annyira rossz irányba mennek a színházak, a gazdaság, hogy mivel négy gyermekem van, pillanatnyilag nem engedhetem meg magamnak anyagi okokból ezt a luxust.
Bementél Zsámbéki Gábor igazgatóhoz?
B. J.: Hogyne. Ő azt mondta, hogy gondoljam meg.
Arról nem lehetett beszélni, hogy esetleg kapj nagyobb szerepet?
B. J.: Én erről nem szeretek beszélni. De volt olyan szerződtetési tárgyalásom, amin ő maga nem is jelent meg. Öt évig nem voltunk köszönőviszonyban.
| hirdetés
 |
|
Miért?
B. J.: Mondjuk azt, hogy véleménykülönbség áll fenn közöttünk. Éltünk egymás mellett, mint a rossz házasságban.
Most már jó a házasság?
B. J.: A házasság nem javult meg, csak érik.
Nekem tulajdonképpen tetszik, hogy így is tudtok egymás mellett élni, hiszen ki is lehetne téged rúgni.
B. J.: Persze, abszolút. Van egy érdekes játékrésze a dolognak. Egészen odáig nekem ezzel a helyzettel sincs különösebben gondom, ameddig dolgozhatok máshol. Nem tartom magam túl sokra. Színész vagyok, ez a hivatásom. De nem minden szerephez kellek feltétlenül én.
Vagyis azt nem szeretnéd, hogy ezekkel a kis szerepekkel igénybe vegyék minden estédet?
B. J.: Ezt rettenetesen nem szeretném. Miközben huszonhét év után teljesítményorientálttá vagyok téve, vagyis fellépti-díjas vagyok. Ha tíz évvel ezelőtt lett volna ilyen szerződésem, most nem lennének anyagi problémáim. A tavalyi évadban abból a nyolc darabból, amiben játszottam, lekerült négy. A megmaradt négyből az Ivanovot főleg csak külföldön játszottuk. Ha nem dolgoznék más színházakban, ez nagyon kevés lenne a megélhetéshez.
Színházon kívül van, amit már nagyon régen játszol.
B. J.: A Stílusgyakorlatok ’82 óta, a Kukacmatyi pedig tizenhét éve megy, többfelé játszottam a világban angolul is.
Most viszont a Katona József Színházban lesz bemutatód.
B. J.: G. B. Shaw fanyar komédiájában, A hős és a csokoládékatonában.
Ez egy társalgási vígjáték, amit nem nagyon szoktatok a Katonában játszani.
B. J.: Próbálkozunk vele. Menni fog ez.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
