PM Online | Korábbi cikkeink

Az elsőkötetes szerző rövid, humoros írásaiból elsősorban Aesopus és La Fontaine állatmeséi köszönnek vissza, illetve helyenként a Magyar népmesék rajzfilm-sorozat és a székely viccek abszurd humorának hatása is tetten érhető.

Vagyis amit kapunk Pálfi Norbert könyvéből, az nem más, mint görbe tükör napjainkról, napjaink magyarjairól, rólunk. Ahhoz, hogy a dolog jól működjön, humorérzékre és pontos megfigyelésekre van szükség, Pálfinál pedig kétségkívül megvan mindkettő. Ám nem minden esetben sikerül érvényt szereznie a fontos összetevők zavartalan működésének, ami abból fakad, hogy az öncélúság olykor maga alá gyűri azokat és így az adott mesét is. De szerencsére ez az eset fordul elő ritkábban, s a könyv nagy része inkább felhőtlen szórakozást nyújt, hahotázást garantál, még akkor is, ha egyik-másik történetben esetleg önmagunkra (vagy valamelyik családtagunkra, barátunkra, ismerősünkre, szomszédunkra) ismerünk rá, és emiatt elszégyelljük magunkat. De ne tegyük, nevessünk inkább a szerzővel. Pálfi írásai leginkább azt az embert juttatják az eszünkbe, akiből minden házibuliban előfordul egy. A lakás valamelyik zugában (általában a konyhában) foglal helyet, szinte el sem mozdul onnan, csak dönti magába a bort vagy a sört, s közben végeláthatatlanul dőlnek belőle a sztorik. A közönsége pedig egyre gyarapszik, néha cserélődik, de gyakran sikít a röhögéstől.
A Noé bandáját a szerző minimalista és naiv karikatúrái teszik még színesebbé, de nem csupán a kiegészítés a szerepük, egyik-másik az írások fölé nő, azokra is ráver pár kört kiváló humorával. Ami viszont ront az összképen, a már említett, néha felbukkanó öncélúság. Pálfi mintha nem tudna magának parancsolni, s nem ismerné a „kevesebb több lett volna” törvényét. De a pár darab erőltetett mese és a történeteket lezáró, teljesen felesleges s gyakran értelmezhetetlen tanulságok ellenére roppant szórakoztató és mindenképpen ajánlott olvasmány Pálfi Norbert könyve mindenki számára – akibe szorult némi önirónia.