PM Online | Korábbi cikkeink

A hangvétele alapján leginkább a népszerű ismeretterjesztő filmeket (és tévécsatornákat) beidéző könyv a gyilkosságok és a nyomozások kultúrtörténetével foglalkozik röviden, érdekesen-színesen, mesélősen,

a legfontosabb pontokat érintve, ugyanakkor mégsem túl részletesen, s nem vizsgál mélyebb összefüggéseket sem. De ez utóbbi nem is volt célja a Franciaországban élő német írónak, mint ő is leírja a bevezetőben, „az olvasó csupáncsak egy vázlatot tart a kezében, nem pedig a teljesség igényére számot tartó enciklopédiát”. Ennek ellenére maximálisan leköti az embert a kötet, ami nagyjából a középkor közepétől egészen napjainkig vizsgálja tárgyát, sorra veszi a leghíresebb eseteket, a nyomozómunka fejlődését, a legendás nyomozókat és a hírhedt gyilkosokat (itt azért mutatkozik némi hiány), a témába vágó, közismert regényeket, filmeket, filmsorozatokat. A könyv akkor válik a legizgalmasabbá, amikor konkrét irodalmi művek eredetére világít rá (a legérdekesebb, legtanulságosabb a Bűn és bűnhődés sztorija), vagy egyik-másik világirodalmi klasszikus bűntények (illetve bűnözők és nyomozók) iránti vonzalmára (pl. Balzac, Dickens). A Tom Jones írója, Henry Fielding például egészen odáig merészkedett, hogy miután írásban gúnyolódott az angol bűnüldözés tehetetlenségén (akkoriban London számított Európa legveszélyesebb városának), 1748-ban felkérést kapott a kormánytól egy ütőképes csapat megszervezésére és vezetésére. A Scotland Yard elődjének tekinthető, az 1820-as évekig aktív Bow Street Runners néven elhíresült nyomozócsoportnak köszönhetően az angol főváros pedig biztonságosabb és élhetőbb hellyé változott.
Jörg von Uthmann könyve ugyan nem annyira izgalmas, mint egy igazi jófajta krimi, inkább szórakoztató és érdekes, ugyanakkor nem lesz tőle rémálmunk sem, hiába ölnek meg, gyakran egészen véres módon, minden oldalon legalább egy embert.