Dömötör András rendező felpörgeti Kleist remekművét, a Homburg herceget. Erős húzásokkal másfél órányira zsugorítja a játékidőt. Lehántja a darab előadásmódjáról a tiszteletteljes, veretes unalmat, a zengzetes szavalósdit. Úgy játszatja, mint egy vaskos katonacsínyt.
 Otrombaság keveredik filozófiával. Hangos, nyers tréfák elmerengő halksággal. Polgár Csaba Hohenzollern grófként röhögő magánszámot ad elő kezdéskor. Képtelen abbahagyni a gunyorosan epés nevetést, annyira rázkódik, hogy nem tud belekezdeni barátja, Homburg herceg históriájába, ami egyszerre tragikus és mulatságos. Dömötör A párnaember egri előadásában is pillanatokon belül hidegből melegbe mártott minket. Már akkor is szívesen összekeverte az álmot – sőt, a rémálmot – a valósággal. Érti a módját a hirtelen hangulatváltásoknak. Erre Kleist darabjának megrendezésekor is remek alkalom kínálkozik.
Ötvös András a címszerepben úgy tud elmélázni, elmerülni magába, mint aki ébren álmodik, és nem lát a körülötte lévő világból semmit, majd akár villanások alatt fölöttébb éberré válik. Csupa fül és szem lesz. Meg merő intuíció, magára is veszélyes zsigerhalmaz. Aki kilóg a sorból. Nem bírja a rigorózus szabályokat. Brandenburg választófejedelmének parancsa nélkül előrevezényli a katonákat a csatában, és fényes győzelmet arat. De a fejedelem nem ünnepli. Hatalma csorbításának tartja a tettet. Szerinte a szabály az szabály. Aki vét ellene, annak akár halállal kell bűnhődnie. A Széles László által játszott fejedelem alig emeli fel a hangját. Gyakran a foga között szűri a szót. Csökönyös, de aztán csak hajlik a kegyelemre. Hogy végül is ez a kegyelem már megint álom-e, expresszív vízió vagy valóság, azt sok tekintetben nyitva hagyja az előadás. Aminek végén Polgár megint féktelenül röhög a nézők felé fordulva, kajánul jelezve, hogy reméli, minket is sikerült összezavarni ezzel a történettel, aminek közel sincs egyértelműen jó vége. A Csuja Imre által játszott ezredes ügyesen lavíroz a herceg és a fejedelem között. Máthé Zsolt olyan fuss ide, fuss oda, csináld ezt, csináld azt fiút ad, akinek mindenről kiül az arcára a véleménye. A Nagy Ilona által játszott hercegnő elszántan próbál szerelmes lenni a jókora zűrzavarban, miközben, ahogy mindenki, ő is taktikázik és praktikázik. Színi növendékek összevérzett testtel, ütközetből megtérő katonákként, mintha ókori kórus lennének, mondanak véleményt a történtekről.
Dömötör tébolyult világot mutat, amiben a szabályok ellenére nincs rend. Ahol nem tudni, mi a halálosan komoly és mi a vicc. Ahol összekavarodik minden, és már nem tehetünk mást, mint kínunkban röhögünk. Ilyen sátáni kacaj az egész produkció. |
vissza
vissza a lap tetejére
