Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Hangverseny
Haydn: A reggel szimfónia
2009-12. szám / Fáy Miklós

A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Kocsis Zoltán vezényli

Hát idén is van május 30., és május 30-án van születésnapi Kocsis-koncert. Hogy pontosan hányadik, azt nem is tudom megmondani. Mármint a koncertek számát, a születésnapét könnyű: ötvenkilencedik. Másnap azonban egy másik évfordulót ünnepelünk, Haydn halálának kétszázadik fordulóját,

így aztán Kocsis teljes Haydn-programot választott. Egy csellóverseny és egy zongoraverseny, a Perényiek (apa és fia) közreműködésével, a csodálatos c-moll szimfónia, ha már a számok bűvöletében vagyunk: száznégyből a kilencvenötödik, a koncert elején pedig a korai, sorrendben hatodik D-dúr szimfónia. A hatodiknak mellékneve is van: A reggel. Hogy miért hívják így, arra nem nehéz rájönni, fantasztikus napfelkeltével kezdődik az első tétel. Aztán madárdalos reggeli pezsdüléssel folytatódik, de már a napfelkelte is érdekes, mert az öreg Haydn fölkelti a napot A teremtés című oratóriumában is. Persze egészen máshogy, de ott is gyönyörűen.
A lényeg talán mégis az, hogy Haydn művészetében nehéz lenne fejlődésről beszélni. Ez az első napfelkelte éppen olyan megható, megindult és életörömmel teli, mint majd az utolsó. Ami, ha úgy tetszik, és úgyis évfordulókról van szó, lehet útmutató az egész életre.

Művészetek Palotája
30, szombat, 20.00

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor