Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 20., szombat
Tivadar

 
 
Nyomtatható változat
Portré
Jolán a pesti Broadwayn
2009-13. szám / Kiss Péter

Január közepén mutatta be a Budapesti Operettszínház Parti Nagy Lajos Ibusárját. Olyanfajta vállalkozás ez, mintha a Katona József Színházban műsorra tűznének egy táncjátékot, amelyben többet táncolnak, mint beszélnek.
S jóllehet, Darvas Ferenc operettes fuvallataira mézeskalács huszárok vonulnak ki-be, ez még inkább idézőjelbe teszi, mi több, ellenpontozza a huszerett drámaiságát. Pláne itt, a Nagymező utcai Raktárszínházban, hiszen egy szinttel feljebb valódi nagyoperettek szólalnak meg a nagyszínpadon.
Sárbogárdi Jolánt, az ibusári vasútállomás jegykiadóját, illetve álombéli primadonna-alteregóját, Amália hercegkisasszonyt egyazon színésznő játssza: Siménfalvy Ágota. Musical-szubrett – prózai főszerepben. Játéka az évad egyik meglepetése. Főleg azok számára, akik eddig csak „zenés oldaláról” – az Abigél Horn Micije, Constanze a Mozartban, Capuletné a Rómeó és Júliában – ismerik.
„Ennél a darabnál tapasztaltam azt először, lehet, hogy nem készülök el a premierre. Lelkileg és technikailag egyaránt. Elejétől végig színpadon van az ember, amikor nincs, akkor éppen a kulisszák mögött gyorsöltözik. Komoly kihívást jelentett Parti Nagy Lajos különleges matériájú szövegének befogadása. Béres Attila rendező azt mondta, ez egy olyan darab, amit nekem egy személyben végig a hátamon kell vinni”.
Vitte és bírta. Hanggal, szenvedéllyel, belső tartással. És hallgatással. Amikor szavak helyett a szeme beszél. Riadt döbbenettel, csitris rajongással, vagy éppen álmodozó királykisasszonyként. „Sokáig úgy éreztem a próbák közben, mintha félig Jolán szólalna meg belőlem, félig meg az író. Kettejük közt lavíroztam. Volt, hogy csak az egyiküket tudtam megfogalmazni, volt úgy, hogy csak a másikat. Jolán ironikus önmagával szemben is. Miközben élete legborzasztóbb élményét vagy legnagyobb fájdalmát mondja el, ki kell tudjon kacsintani a közönségre. S amikor az első nézők beültek, az ő reakcióik segítettek abban, hogy melyik irányba menjünk el. Sokat jelentett, hogy Földes Tamás a partnerem, akivel nagyon jó barátok vagyunk kezdettől fogva, amióta idekerültem az Operetthez. Lehoczky Zsuzsa játssza az anyámat. Fantasztikus egyéniség, nincsenek rá megfelelő jelzők, amelyek leírhatják őt. Elképesztő bölcsesség árad belőle, ugyanakkor nagyon huncut, remek humora van.”
hirdetés

Vajon nőtt-e Ágota ázsiója a társulat szemében az Ibusár bemutatója óta? „Inkább azt érzem, hogy nemcsak nekem szól az elismerés, hanem a műnek, s mindannyiunknak, akik létrehoztuk. Parti Nagy Lajos nagyon izgult értünk. Azt mondta, látja, hogy érési folyamatban van az előadás, és figyelemmel fogja kísérni, hogyan válik egyre inkább sajátunkká a történet.”
S hogy mi ebből a tanulság? „Az ember akkor nem ül fel a vonatra, ha mindahhoz, amit maga mögött hagyna, rettenetesen kötődik. Jolán marad Ibusáron. Pont ahhoz a világhoz kötődik, ami bénítja. De én őt nem tartom vesztesnek. Épp ellenkezőleg, a végén megdicsőül, mert fellázad! Igaz, a maga módján…”
Ahogyan a Siménfalvy színészdinasztia legifjabb sarja is tette. Június 11-én lesz a születésnapja. Isten éltesse!

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor