Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Fókusz
Extremely Hungary
2009-13. szám / Kőhegyi Ilona

„A kortárs művészet lényege: viszonyban lenni a világgal.”

Az idén, számos európai ország után, az Amerikai Egyesült Államokban kerül fókuszba a magyar kultúra az Extremely Hungary magyar kulturális évadnak köszönhetően. Az év elején indult programsorozat összeállításának szempontjairól,

a programokról és a kortárs művészet jelentőségéről Orsós László Jakabbal, a New York-i Magyar Kulturális Intézet igazgatójával beszélgettünk.

Az évad alapvetően két városban – New Yorkban és Washingtonban – zajlik, számolnod kellett azzal, hogy más-más műfajok, előadások, alkotók hozzák lázba a közönséget?
O. L. J.: Amerika nyitott, a folyamatos kommunikációhoz szokott ország. New York ráadásul befogadó kultúrájú város, ahol a közönség ízlése és felkészültsége is nagyon változó. De emellett olyan város, ahol a világ vezető művészei és a legjelentősebb projektek igyekeznek megmutatkozni. New York megmérettetési pont: aki itt helytáll, az megugrott egy bizonyos magasságot. Washingtonban teljesen más programot kellett összeállítani, mint New Yorkban. A város tele van nagy, ismert és jól bejáratatott, kormányzati pénzből fenntartott kulturális intézménnyel. Csak körül kellett nézni egy kicsit, megvizsgálni a programjukat és rövid időn belül megvoltak azok az intézmények, amelyekkel együtt akartunk dolgozni.

A program a kortárs magyar művészetet helyezi a középpontba, melyben megfigyelhető egyfajta kettőség. Helyet kaptak a nagyágyúk: Kurtág György, Tarr Béla, Palya Bea, Lajkó Félix, de mellettük vannak „könnyedebb” programok is: Bajuszverseny, Magyar kabaré.
O. L. J.: A kortárs művészet nem azonos a megközelíthetetlenséggel és a bonyolultsággal. Palya Bea olyan művész, aki pontosan reagál mindenre a világból, ami az ő műfajára lefordítható. Ez igaz Kurtág Györgyre, valamint a Magyar kabaréra is. A program legfontosabb eleme, hogy arról szóljon, ami most érdekes Magyarországon. Ez igaz a kísérletekre, de még a feszültségekre és a kételyekre is. A kortárs művészet lényege: viszonyban lenni a világgal. Ezt a viszonyulást szeretnénk előtérbe helyezni Amerikában. A Bajuszverseny egy marketingötlet. Egyrészt olyan közegbe is el akartuk vinni az Extremely Hungary hírét, ahol nem feltétlenül figyelik a koncerttermek és a színházak napi műsorát. Másrészt fontos, hogy legyen egy olyan programunk, aminek kapcsán tudunk a fesztiválról beszélni, s mindemellett szórakoztató is. A bajusz most nagyon menő itt Amerikában, ráadásul a magyar történelem egyik meghatározó viselete. Ami pedig a Magyar kabarét illet, valójában egy intellektuális revü lesz. Az előadás Magyarországról szól, és olyan közhelyekre alapoztunk, mint Gábor Zsazsa, a Rubik-kocka, a Manhattan-projekt, az ulti, valamint olyan elemeket is beemeltünk, amiket éppen most tanulnak rólunk az amerikaiak. Ezek az információk lesznek különböző revüszámokba komponálva.

Forgács Péter és Tarr Béla munkái kerülnek a fókuszba a magyar mozgókép kapcsán. De lesz kortárs magyar filmfesztivál is.
O. L. J.: A kortárs filmfesztiváloknak nagy hagyományuk van Amerikában. A Lincoln Center Film Societyjével közösen rendezzük a kortárs fesztivált 2010 januárjában, ami nem az első alkalom lesz. Rajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk korszerűvé tenni ezt a sorozatot. Az Extremely Hungary alatt folyamatosan kell egyszerre újat mutatni és azonosítani is magunkat. Tarr Béla nagyon népszerű Amerikában: évente kétszer sorban állnak a filmjeiért a MoMA-ban. Az ő személye és munkássága egy azonosítási pont. Azonban vele kapcsolatban is szerettünk volna valami újdonsággal előállni, ezért nem a Sátántangót hoztuk el, hanem egy-két, itt ritkábban vetített filmjét mutatjuk be.

Kiket sikerült végül összeválogatni a magyar színházi produkcióba?
O. L. J.: Lesz egy klasszikus előadás, a Katona József Színház Ivanovja és egy nagyon más, sokkal ironikusabb produkció, a Pintér Béla és Társulata Parasztoperája. Nagyon örülök, hogy a Katona mellett a Pintérék is részt vesznek a színházi programunkban, ráadásul úgy, hogy ez alapvetően nem az én döntésem volt, hanem a befogadó hely, a Lincoln Center produceréé. Még tavaly voltunk Budapesten, ahol számos előadást mutattam neki. Nem akartam az ismerőseimet vagy a kedvenceimet nyomni, fontos volt, hogy ő válasszon.

Lassan félidejéhez érkezik az Extremely Hungary, eddig nagyon jó sajtóvisszhangja volt Amerikában és idehaza egyaránt. Ezek az eredmények változtattak valamit a ti kinti léteteken?
O. L. J.: Valóban érdekes és új szituációt teremtett, mert már nem a semmiből kell építkeznünk, hanem van egy alapunk. Abszolút lehet érezni ezt a változást. Az évad elindulása előtt is jellemző volt, hogy nagyon vegyes a közönségünk. Azonban amikor a Terror című kiállítást megnyitottuk a saját terünkben, az addigihoz képest is sokkal vegyesebb és nagyobb számú közönség jött el. Szenzációs volt fizikailag is megtapasztalni, érezni, látni, hogy elindult a fesztivál.
hirdetés


„Az se baj, hogyha felfedezzük Amerikát…”
Ízelítő a New York-i magyar kulturális évadból

River to River Lajkó Félixszel
Június 6-án adott koncertet a New York-i River to River Festivalon Lajkó Félix hegedűművész. Az eseménysorozatot először 2001. szeptember 11-ét követően rendezték meg. Az idei, az AIDS vírus elleni, jótékony célú koncerten Lajkó Félixet ez alkalommal is zenésztársa, Brasnyó Antal brácsaművész kísérte.

Hogyan éltek a háború előtt?
Június 4. és július 2. között New York egyik legnépszerűbb kulturális központjában, a 92nd Street Y galériájában mutatják be a Hogyan éltek címmel azt a fotókiállítást, mely a magyar zsidóság 1870 és 1940 közötti korszakát ábrázolja hétköznapi jelenetek pillanatfelvételein keresztül.

Kulináris kurzus magyar módra
Június 15-én a French Culinary Institute, New York egyik legjobb és legnépszerűbb szakácsiskolája mutatja be az amerikai közönség számára a magyar konyha gazdag és sokoldalú ízvilágát. A tradicionális magyar konyhaművészettel Hernádi András, a New York-i magyar főkonzulátus szakácsa ismerteti meg a főzőtanfolyam résztvevőit.

Egy orosz kedélybeteg New Yorkban
Az International Festival of Arts and Ideas meghívására június 24–27. között négy alkalommal, majd július 7–11. között ötször kerül színre New Yorkban a Lincoln Center Festivalon Csehov egyik remekműve, az Ivanov, Ascher Tamás rendezésében, a Katona József Színház társulatának előadásában.

Parasztopera az Újvilágban
Július 21–26. között a Lincoln Center Festivalon mutatkozik be Pintér Béla és Társulatának egyik sikerdarabja, a Parasztopera, mely a magyar vidéki életet mutatja be, izgalmasan ötvözve a balladai hagyományokat az operák és musicalek világával.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor