Megtanultuk már legkésőbb az elsőben, hogy nem a ruha teszi. De hát senki sem hiszi, hogy a ruha tenné az embert, viszont mindenki következtetéseket von le mások öltözékéből. Még mindig megbízhatóbb, mint a horoszkóp.
Az elmúlt napokban két nagyszabású művészmustrán is sikerült részt vennem, a Velencei Biennálén és a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Biztosan vannak, akik inkább előadásokat és műalkotásokat néznek, de nem rossz mulatság leülni egy asztal mellé, és csak figyelni az elvonulókat. Művész művész hátán. Viszonylag hamar feltűnt egy érdekes különbség: a magyar művész általában igyekszik megfelelni az emelkedett lélekről alkotott képnek, haja kócos, ruhája rendetlen vagy legalábbis lazán igénytelen, mintha a világ hívságaitól való elfordulást jelezné, kérem, én művész vagyok, fáradt lelkem égbe, testem földbe vágy. A Velencében mozgó, nemzetközi hírű alkotók viszont sokszor döbbenetesen elegánsak. Drága öltönyök, finom cipők, dúsan omló nyakkendők és legfeljebb valami apróbb bohémság, egy nyersszínű öltönyhöz húzott királykék antilopcipő és szürke öltönyhöz választott piros szemüvegkeret jelzi, hogy mégsem a Wall Streeten járunk.
Próbáltam elméleteket gyártani a jelenség magyarázatára. Egyszerűt és bonyolultat. Mondjuk, hogy annyi Velencében a nekivetkezett turista, hogy egy magára adó művész nem engedheti el magát, mert még belépti díjat követelnek tőle a saját kiállítására. Vagy hogy a művészek kötelessége a tiltakozás és a különállás, a rendezett, élére vasalt világban rongyokkal kellett jelezni, hogy talán még sincs minden egészen rendben, de a mai tökéletes felbomlásban, formátlanodásban, szétesésig menő lazaságban a műalkotásokban megteremthető rendet mellényes ruhában kell képviselni. Várjunk egy-két évet, hogy észrevegyék magukat, és Pécsett is olyan estélyiket láthat az ember a kisszínházban, mint a Chanel kifutóin. |
Lehet. De az is lehet, hogy a magyar művész még boldogan harcol művészete szabadságáért. Pénzt koldul, de rövidnadrággal jelzi, hogy a lelke nem eladó. A Velencében csónakázó, sikeres európai és amerikai képzőművész azonban már túl van ezen. Művészete szabad, horizontja tágas, lelke az övé. Csak az övé. Nem is kell senkinek. Szegény tehát üzletembernek öltözik, és árul. Művet, művészetet, tartalmasabb életet.
|
vissza
vissza a lap tetejére
