Bánd, Udvarház Csárda
A beavatottak cinkos mosolya jellemzi a bándi csárda titkos rajongói körét. A helynek van egyébként tisztességes, becsületes neve is,
 úgy hívják: Udvarház Csárda, de a veszprémi út mellett csöndben megbúvó Bánd a jobban beazonosítható megkülönböztető jel. A bándi csárdához érkezni mindig különös izgatottságot von maga után: az ember 10-ből 6-szor valami miatt nem jut be az öreg diófa uralta parasztudvarra, és nem ülhet le a vaskos fából hasított asztalokhoz. Vagy épp szünnap van, vagy telefoglalta egy német buszos társaság, esküvői lagzit tartanak leányszöktetéssel, vagy még nincs szezon, vagy már nincs szezon, egy szó, mint száz, lutri, hogy sikerül-e helyet kapni.
Onnantól viszont már nincs több meglepetés: évek óta ugyanaz a vastag fatáblára írt étlap, összesen 15 tétel, de az ember azt se tudja, miről tud hirtelen lemondani, valami más javára. De az évtizedek során a csülkös paszulyleves és a birkapörkölt annyira bevált, hogy nem hagyjuk el a járt utat a járatlanért, legfeljebb kiegészítjük kicsit egy-két melléklehajtóval. A házi bodza- és málnaszörp ugyancsak kihagyhatatlan. Egyedül a patkolt tojást nagy csinnadrattával és meglehetős asszertivitással kínáló kovácsmestert lehetne kihagyni, aki minden gyereket bevon harsány akciójába, de haragudni őrá sem lehet: ez a hely alapvetően a turistákról és a turistáknak szól. Ők ámulnak az ősi, paraszti szerszámokon, a nádtetős, vastag falú házon, a kolompszó mellett érkező főételeken, az öblös fatálakra halmozott, koleszterindús csemegéken, amelyek önmagukban is egy-egy kódolt szívinfarktust jelentenek. Persze ha őszinték vagyunk, atavisztikusan mi magunk is vonzódunk ehhez az elfelejtett falusi jóltartáshoz, csak kicsivel könnyebb az azonosulás, ha a parasztvakítás részt legalábbis elméletben rátoljuk a külföldiekre. De mi is nagy igyekezettel pusztítjuk az ország legjobb bablevesét, a rezgős csülköt a sok házi hordós savanyúsággal, a forró és sűrű gulyáslevest, a grillezett csirkemellet, hogy aztán levezetésként következzen a kapros túrós pite és a váratlanul jól fogyasztható vidéki feketekávé. És aztán persze mi is veszünk egy szerencsepatkót a gyereknek. A kovács bácsi ma is megcsinálta a maga szerencséjét, talán a mienket is meghozza. |
vissza
vissza a lap tetejére
