Kisebb (tényleg kisebb) felzúdulást váltott ki a zenéről olvasni is szeretők között, hogy Várkonyi Judit Lukács Ervinról szóló könyvében Puccininak tulajdonítják Az ezred lánya című operát, amiről még a süket is tudja, hogy Donizetti szerzeménye.
Hogyan bízhatna meg az ember egy ilyen könyvben? – kérdezik égre emelt kézzel, és valami igazuk van. Kínos, még akkor is, ha csak egy függelék, nem is a szerző munkája, nyilván a Hungaroton a ludas, hiszen a cég állította össze a diszkográfiát, ezzel az erővel ne vegyünk több lemezt, hiszen azon is biztosan más szerepel, mint amit ráírtak, Beethoven helyett Szörényi Levente. Azért az érdekesség kedvéért megnéztem az Európa Kiadó egy másik zenei témájú könyvét, Claude Samuel a szerző, a mű címe Clara S. Nem is a könyvet néztem meg, csak a fülszövegét. Fogalmazás: 1, helyesírás: 1, Schumann nevét csak két n-nel írjuk és az igeidők keverése öt sorban lehetőleg kerülendő.
Ha már ott voltam a könyvesboltban, eszembe jutott, hogy belenézek Az ókori Görögország templomai című albumba. Szép kiadvány, csak a használatát teszi némileg körülményessé, hogy a tárgymutató kissé bizonytalan, attól még, hogy valamit egy bizonyos oldalra jelölnek, még egyáltalán nem biztos, hogy azon az oldalon valóban meg is találja azt az ember. A templomos könyv azonban még mindig felülmúlja tárgymutató dolgában az Alexandra másik darabját, Michael Wood A trójai háború nyomában című művét, amelyben szintén van név- és tárgymutató, csak a nevekhez és tárgyakhoz elfelejtettek oldalszámot is rendelni, így a mutatóból csupán annyi derül ki, hogy mondjuk Schliemannról többször is írnak a könyvben (még szép), de hogy hol, azt csak az tudja, aki el is olvassa a teljes kötetet. Ügyes. |
Nem vadászom a hibákat, és azt is elfogadom, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, de a könyv az mégiscsak könyv. Nem csak abban különbözik az újságtól, hogy két borítólap közé fogták, nem abban tér el a blogtól, hogy ehhez fákat kell kivágni. A könyv komoly dolog, ebben a hitben nőttünk föl, ezt tanították az iskolában, a könyvnek súlya van, szerzője, aki egész valójával felel a szövegért, és a kiadóknak nem az a feladatuk, hogy ezt a hitelességet aláássák. Legyen az a szerző dolga.
|
vissza
vissza a lap tetejére
