William Tuner, az egyetemes tájképfestészet egyik legnagyobbja, aki nagykorúsította az addig ugyancsak a kertek alatt osonó brit képzőművészetet, jó párszor megfordult Itáliában. Járt Velencében, Rómában, Nápolyban és Firenzében is.
 Egy korabeli piktor számára ez nem volt elhanyagolható kiruccanás. Ne feledjük, a szigetország előkelő ifjai évszázadokon át jártak Itáliába az úgynevezett „grand tour” keretében. Az olasz műemlékekre később kellemes ifjúkori emlékekként gondoltak vissza – ezt használta ki például Canaletto, aki elárasztotta Nagy Britanniát precíz, képeslapszerű velencei látképeivel. Tunerre másképp hatott a napfényes Itália. A különc zseni mindenhol a természeti jelenségeket leste, folyamatosan dokumentálva a látottakat kis akvarelleken és vázlatfüzetekben. Nem véletlen, hogy az isteni fénnyel átitatott, már-már absztrakt tájképvázlatait, amiket a 19. század közepén egy hibbant öregember mázolmányainak tartottak, csak az impresszionisták tudták értékelni! (Az időskori Turnert tulajdonképpen Monet-ék fedezték fel, bár az ő optikai szemléletmódjuknak nem sok köze volt a brit festő spirituális fényművészetéhez.) A mediterrán táj élményének és fényviszonylatainak hatására Turner stílusa gyökeresen megváltozott, levegősebb, érzékenyebb lett, a palettája pedig kivilágosodott. A Szépművészet Múzeum Turner és Itália című nyári sztárkiállítása közel 80 munkát vonultat fel a mestertől (az olajfestmények mellett jó pár akvarellt és vázlatot). Elomló holdfényben fürdő nápolyi halászlányok, reggeli pára az Arno fölött, vatikáni látkép és a porfelhőbe fúló Fórum. Az Artmagazin jó szívvel ajánlja a tárlatot a régi mesterek és az impresszionisták szerelmeseinek, annál is inkább, mert az anyag Ferrara és Edinburgh után – már lemeózva – érkezik hozzánk!
|
vissza
vissza a lap tetejére
