PM Online | Korábbi cikkeink

Ezek a leghálásabb könyvek, gondolja a lusta olvasó: szinte mindegyik írás megjelent már két-háromheti rendszerességgel a Magyar Narancsban, azok már megvoltak, elég hát elolvasni a resztlit, és már kész is vagyunk. Na, ez nem az a könyv.

Könnyen a falnak futhat, aki így próbálja olvasni. K könyvbe fűzött történetei ugyanis még lebilincselőbbek, mint a Narancsban megjelent, egyébként is rövidített visszaemlékezések, újabb jelentésárnyalatok bomlanak ki a félmúlt – nyilvánosság elől sokáig óvott – kulisszái mögül, újabb szereplőket és újabb szerepeket ismerhetünk meg. Sokszor borzongató, még többször felemelő élmény.
Kőszeg őszinte ember, nem próbálja megszépíteni azt, ami nem volt szép, nem ment fel senkit, aki nem érdemli meg, nem kárhoztat olyanokat, akik arra nem szolgáltak rá. Magával szemben is ilyen kritikus: látja magát kívülről évek-évtizedek távlatából, és nem tesz úgy, mintha élettörténete csak sikerekből összefűzött diadalmenet lenne. Nagyon eltalált a könyv szerkezete is: az első két, nagyobb lélegzetű írás még nem a K. történetei sorozat része, hanem nagy ívű visszaemlékezés a kezdetekre, az ötvenhatos forradalomra, a fiatalember eszmélésére, elköteleződésére a szabadság és a függetlenség iránt. Innen indulnak hát K. történetei, amelyek ezerszer izgalmasabbak, mint egy történelemkönyv adatgazdag lapjai; a sztorik megtelnek élettel és vérrel, az izgalmas életepizódokban megismert szereplők jó része ma is ismert, közéleti figura. Kőszeg magántörténelme Magyarország történelme. Egy-két írása már korábban is nagy vitákat kavart, de most sem vigyáz szavaira, nem érdekli, hogy vékony jégen lépked, nem hajlandó a helyzethez alakítani szavait. Persze fenntartja a tévedés vagy a memória-kiesés jogát, de szándékosan nem másít meg, nem fed el semmit. Mindezekkel együtt talán mégsem a követési jelenetek, az állambiztonsági epizódok és még csak nem is a konspirációk, aláírásgyűjtések és szamizdatok a legérdekesebbek ebben a könyvben, jóllehet, azért alapvetően ezek miatt gondolom letehetetlennek. De Kőszeg Ferenc magánembersége, őszintesége teszi megrendítővé az olvasottakat. Látjuk a rendszerben már régóta nem hívő, de alapvetően mégis kalandvágyból és valamiféle unalomból, társaságkeresésből ellenállóvá váló fiatal(os) értelmiségit. Látjuk az ellenállóból muszájpolitikussá váló középkorút, aki egy darabig hisz ebben a mostani történetben, de egyre-másra érik a csalódások, hogy aztán ismét megtalálja magát jogvédőként, emberjogi harcosként, immár a hatvanat elhagyva. És persze látjuk a mindig túlságosan elfoglalt családapát, majd a felesége haláltusáját végignéző, saját bizonytalanságát, „életidegenségét” fanyarul felmutató férfit. Az őszinte hang egyszerre lesújtó és egyszerre felemelő. És persze Kőszeg ragyogó mesélő is: történetei sokszor megmosolyogtatók, de legalábbis mindvégig lenyűgözően szórakoztatóak.