Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Kisded játékok
2009-18. szám / Szepesi Krisztina

A KoMa Kisded játékok című új előadásának előkészületeit nézve jobbára minden megváltozott. Mert bár a darab kortárs, de nem magyar, a színészek is újak, a rendező pedig Zrinyi Gál Vince,
aki szerint meg kellene tudni végre, mit akarnak az emberek, ha színházba mennek.
Z. G. V.: Orlai Tibor producerrel együtt dolgoztunk a Fédra Fitness kapcsán, aki megkeresett ezzel a drámával. Nekem nagyon megtetszett és mivel a KoMa valóban nagy váltás előtt áll, sőt, a „kortárs magyar” fogalmát is át szeretnénk értelmezni, azt gondoltam, belefér ez az izraeli mű, hiszen mi olyan színházat szeretnénk csinálni, ami nem drámákat, hanem témákat dolgoz fel. Arról akarunk beszélni, ami körülöttünk van, és azt gondoltam, talán nagyobb réteget tudunk megszólítani azzal, ha nem azt mondjuk, hogy „figyelj, itt most lesz egy színházi előadás”, hanem azt, hogy arról próbálunk valamit mondani, amiről egyébként a buszon, otthon meg a játszótéren beszélgetsz. A Kisded játékok pedig ilyen, hiszen egyre gyakoribb téma nálunk is, hogy fiatalok tanárokat vernek, erőszakoskodnak, ölnek. Persze nagyon átdolgoztuk a darabot, a neveket és a helyszíneket is megváltoztattuk. A lényeg, hogy ha egy gimnáziumban játsszuk, azt érezze a diák, hogy ez én is lehetnék, ha pedig színházban, akkor a néző azt, hogy akár a gyerekéről is szólhatna a darab.

Lesz az előadás második felében egy tárgyalás. Ugyanazok a színészek játsszák majd, akik a játszótéri megerőszakolás szereplői?
Z. G. V.: Igen, ez az írónő ötlete eredetileg is. Vagyis az a négy srác védi magát, aki a bűntényt elköveti és az a lány, akin elkövetik a bűntényt, a vádat képviselő ügyésznő.

És mi a helyzet a társulattal?
Z. G. V.: A KoMa folyamatosan bővül, vagy inkább átalakul. 2008-ban tízen lettünk, ebben az előadásban Egger Géza az új tag, a többiek pedig – Kovács Krisztián kivételével, aki vendégszerepel nálunk – már egy éve a társulattal dolgoznak. A tagok tehát az elmúlt egy-két évben a budapesti vagy a kaposvári színművészetin végeztek. Azért osztottam rájuk a szerepeket, mert az iskolai projekt, amit a Plazmával kezdtünk, borzalmasan bejött és szerettem volna, hogy ők is átéljék. És nemcsak azért izgalmas, mert sok gimnazistával sikerült megértetnünk, hogy a színház jó dolog, hanem önző okokból is, hiszen nagyon sokat nyerünk mi is. Például amikor eljátszottuk a Plazmát egy gimiben, azt mondta egy 16 éves lány, hogy ő nagyon szép családban nőtt fel, és tudja, hogy van olyan, hogy megcsalják egymást az emberek, és van apa és lánya közti beteg kapcsolat, de otthon ezekről nem beszélgetünk. Végül nagyon megköszönte, hogy végre valakivel beszélgethetett ezekről. A következő előadáson pedig, amit nem iskolában játszottunk, megjelent a szüleivel a nézőtéren. Ez nagyon erős visszaigazolás, talán több is, mint mikor azt írja egy kritikus, hogy milyen jól játszottam. Az előadás utáni beszélgetéseken nagyon sokan ott maradnak, és olyan dolgokra világítanak rá, amikre mi sem gondoltunk, pedig rengetegszer játszottuk az előadást. A színház lényege a kommunikáció, vagyis hogy gondolatokat ébresszünk és kicseréljük azokat.
hirdetés

Ettől interaktív, amit csináltok?
Z. G. V.: Igen, mert olyan interakciós előadást soha nem fogunk csinálni, ahol olyat kérünk a nézőtől, amit nem akar, azt viszont akarjuk, hogy kapcsoljon be az agya. Érdekes az is, hogy a gimnazista korosztály még el meri mondani a gondolatait, ellentétben a közönségtalálkozók főként felnőtt közönségével.

Ez tulajdonképpen tanító színház, vagy azért nem akartok pszichológusok lenni?
Z. G. V.: A színháznak szerintem reszortja a tanítás, még ha nagyképűnek hangzik is. És persze nem azért tanít, mert okosabb. Ez vonatkozik arra is, hogy én miért rendezek. Hiszen nem mondanám, hogy rendezek, hanem inkább összefogom az egészet. Mindenkinek óriási beleszólása van az előadás milyenségébe, a színészektől a dramaturgon és a zeneszerzőn át egészen a koreográfusig. Izgalmasabbnak tartom, ha mindenki érzi, hogy az ő saját gondolata is benne van a végeredményben. A Plazmától a Kisded játékok annyiban különbözik, hogy itt ki van mondva, hogy én vagyok a szemét, aki azt mondja, hogy vége a szünetnek és próbálunk tovább, és az is az én feladatom, hogy ha valakinek elmegy a kedve, vagy elszomorodik, visszahozzam.

2007-ben azért alakult meg a KoMa és azért csináltátok meg a Plazmát, hogy legyen munkátok…
Z. G. V.: Én többször otthagytam az egyetemet és a legvégén az utolsó vizsgában sem voltam benne. Kőszínházhoz nem akartam menni, de ahhoz nem éreztem magam valakinek, hogy társulatot alapítsak. Aztán rövid kitérő után úgy gondoltam, mégiscsak csináljunk színházat. Végül inkább poénból, mint bármilyen gondolattól vezérelve elkezdtem utánajárni a dolognak. Szóval csak részben igaz, hogy a munkalehetőség miatt csináltuk. A csapat se végleges, sok változás volt az elmúlt két évben, és még saját helyünk sincs. Ez idő alatt pedig bebizonyosodott, hogy csinálhatjuk, mert a szakmának és a közönségnek is tetszik. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy kell egy gondolat, ami vezérel minket, mert pusztán sokadik alternatív társulatnak lenni Magyarországon nem méltó egy színházcsináló csapathoz. Jött az ötlet, hogy témákat dolgozzunk fel és célozzuk meg azokat, akik nem járnak színházba. Szeretném, ha elkészülne egy komoly felmérés azzal kapcsolatban, hogy hol tart ma Magyarországon a színházbajárás kultúrája. Erőss Balázzsal, a MU Színház új vezetőjével dolgozunk ezen, mert csak úgy érdemes színházat csinálni, ha az embereknek csináljuk, de ahhoz tudnunk kell, mit akarnak. A színház kiindulópontja a gondolat kell, hogy legyen, és ha ez megvan, úgyis megtalálja az embereket. Lehet ez egy felvetés, egy kérdés, vagyis nem gondolom, hogy okosabbak vagyunk a nézőnél, inkább azt mondom, cseréljük ki a gondolatainkat.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor