Az idei Fonogram világzenei díját, nem kis meglepetést okozva, egy egészen fiatal alakulat, a 2004-ben született Napra vitte el.
Kérdéseimet a zenekar vezetőjének, Both Miklósnak címeztem.
Mennyire ért benneteket meglepetésként a Fonogram-díj? Elsőlemezes, fiatal zenekar nem nagyon szokott ilyesmit kapni mifelénk.
 B. M.: Engem személy szerint nagyon meglepett. Főleg, ha azt vesszük, hogy milyen erős mezőnyből kerültünk ki győztesként. Azt gondolom, hogy a 2007-es év a világzene területén egyfajta áttörést hozott, s ezt mi sem példázza jobban, mint a jelöltek átgondolt, színvonalas albumai.
Mit gondolsz, mire lesz jó a díj? Mit tudtok belőle majd profitálni?
B. M.: Önmagában egy díjból nem lehet profitálni. Egész egyszerűen ad egyfajta lelki támaszt a zenekarnak a díj tudata, hogy kifelé is látszik a működésünk értelme.
Külföldi fellépéseiteken hogyan reagált rátok a közönség? Milyen esélyekkel indultok a határokon túlra?
B. M.: Mindig nagyon jók a visszajelzések a külföldi koncertjeink kapcsán. Ebből is látszik, s ezt is gondoljuk, hogy ezt a zenét nem csak a térségben élők tudják értékelni.
|
A Napra is azon zenekarok közé tartozik, amelyeket megelőzött a hírnevük. Több barátom és én is előbb hallottunk rólatok, mint hogy láttunk volna benneteket. Szerinted mi az, ami ennyire vitte a híreteket, ami ennyire lenyűgözi azt, aki csak lát benneteket?
B. M.: Azt gondolom, hogy erre a kérdésre a választ sokkal inkább a kritikusoktól vagy az esztétáktól kéne várnunk, mint tőlem, mivel nagyon más ezt belülről megítélni, mint kívülről látva véleményezni. Azért mégis azt mondom, hiszünk abban, hogy valami különlegeset, hiánypótlót teszünk az asztalra, bár azt is gyorsan hozzáteszem, ezt majdnem minden zenekar ugyanígy gondolja. Ugyanakkor képzeljük el azt, ha nem lenne hitünk a munkánkban, abban az esetben biztos megette volna már a fene az egészet.
Jaj, a világ! című első nagylemezeteket hallgatva eszembe jutott a Barbaro (itt is játszol) és a VHK is, mint előkép. Osztod ezt a véleményt? Egyáltalán, hová helyeznéd el magatokat a hazai (könnyű)zenei palettán?
B. M.: A hazai zenei palettán, ha feltétlenül el kell helyeznünk magunkat, akkor egyrészről a Barbaro által elindított gondolkodás mentére raknám a kiindulópontot. Azonban aki ismeri a Barbaro és a Napra zenéjét, annak világosan kitűnhetnek a zenei, gondolati prioritások különbségei. A Barbaro, mivel más korosztály, számos zenei problémát az évtizedek során már felismert és megoldott. E gondolat mentén azonban számos további problémarendszer született, amelynek egy részét a Napra szemüvegén keresztül látjuk, és fontosnak tartjuk, a feladatunknak érezzük a megoldásukat. Azt viszont nem gondolom, hogy zeneileg a VHK hatott volna a Napra zenéjére.
Az utóbbi pár évben nálunk is megjelentek a „modern” felfogású világzenei produkciók, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a népzenét egyéb zenei elemekkel keverik. Te kiket szeretsz ezek közül az előadók közül?
B. M.: Dresch Mihályt. Bár ő nem az utóbbi időkre tehető és nem is világzenébe szokták sorolni, mégis őt a magyar világzene egyik kulcsfigurájának tartom.
Sokan vannak azon a véleményen, hogy ez a „modern” felfogás aprópénzre váltja a népzenét, és eltávolít valódi küldetésétől. Te mit gondolsz erről a véleményről, üzensz e vélemény mellett kiállóknak valamit?
B. M.: Nem hiszem, hogy üzennem kéne bármit is. Főleg, ha arra gondolok, hogy szerintem is számos „modern” felfogású dolog aprópénzre váltja a népzenét. El kell jutnunk oda, hogy kialakuljon egy értő és építő kritikai közeg, aminek segítségével bármi nem követhető már el, ugyanakkor ez a kritikai működés a népzenei gondolatok fejlődését is segíti, inspirálja. Megnyugtató, hogy egyre több kritikus foglalkozik behatóan a témával. Másfelől viszont azt is leszögezném, hogy a Napra nem egy népzenét feldolgozó zenekar. Ha a lemez vázát tekintjük, úgy kábé 20%, ami eredeti népzenei merítés, míg a további 80% már a saját zenénk.
|
vissza
vissza a lap tetejére
