Interjú
Énekek éneklője
2009-20. szám / Sári Júlia
„Csókoljon meg a szája csókaival….” – hangzik az Énekek éneke első sora, amelyről Tóth Evelin első saját lemeze a címét kapta. A Csókoljon meg... Hamid Drake világhírű jazzdobos közreműködésével készült el, és olyan nagyságok is szerepelnek az albumon, mint Dresch Mihály szaxofonos, Benkő Róbert bőgős, Fassang László orgona- és Lantos Zoltán hegedűművész.
 Evelinnel a nem szokványos lemez még annál is kevésbé szokványos születéséről beszélgettünk.
Évek óta minden adott volt az első lemezed elkészítéséhez. Miért vártál vele mégis mostanáig, és mi volt az, ami végül megadta az utolsó lökést?
T. E.: Hamiddal több éven keresztül zenélhettem együtt a Mediawave Fesztivál improvizatív jazz és szabadzenei műhelyében Győrben, és ezek során szoros barátság alakult ki köztünk. Mindig is sokat beszéltünk róla, milyen csodás lenne együtt zenélni, de a konkrét lehetőségekről komolyabban sokáig nem gondolkoztam el. Majd tavaly felhívott az egyik szervező a fesztiváltól azzal, hogy Hamid ragaszkodik egy duókoncerthez, ugye benne vagyok. Hamidnak ez a kis meglepetése volt az első lépés a lemez felé, mert erről jutott az eszünkbe, hogy akkor már miért is ne rögzítenénk a koncert anyagát. Ezután pedig valahogy minden további kapu is magától megnyílt előttem. Három napunk volt Hamiddal, hogy fölvegyük az anyagot, ami a lemez magját adja, és utána még egy évig dolgoztam a befejezésen.
Amikor az ember hallgatja a lemezt, úgy érzi, mintha a legelmélyültebb egymásra hangolódás közepette játszanátok és improvizálnátok együtt. Pedig egészen más körülmények között vettétek fel a zenét.
T. E.: Én először egy duólemezt képzeltem el, de amikor fölvettük az első dalokat, Hamid azt mondta, ő még hall benne például szaxofont és hegedűt, innen jött hát az ötlet, hogy fölkérjem Lantos Zoltánt, Benkő Róbertet, Dresch Mihályt és Fassang Lászlót, akik mindig is nagyon biztattak, hogy csináljak saját albumot. Ők aztán külön-külön játszottak rá a mi anyagunkra, az egyik számban pedig a hangmérnök, Küronya Miklós is játszik basszusgitáron, aki mindvégig jelen volt a lemez születésénél, és rengeteget segített. Nem volt semmilyen instrukcióm feléjük, hiszen a mi zenénk is teljesen improvizatív volt, így csak arra kértem őket, hogy adják hozzá azt, ami jön, és ahol nem jön semmi, ott ne is játsszanak. Valóban különös, hogy ha időbeli eltolódással is, de tökéletesen sikerült összhangba kerülnünk.
Honnan jött az ötlet, hogy az Énekek éneke öt versére fűzd fel a lemezt?
T. E.: Mindenképpen szerettem volna, hogy legyen egy íve és iránya a lemeznek, egy olyan története, ami összetartja, és a befogadását is megkönnyíti. Néhány éve Lantos Zolival adtunk duókoncertet, amikor egyszer csak a zenéből teljesen természetesen fakadt, hogy az Énekek éneke első sora, a „Csókoljon meg...” kezdetű jött a számra, azt énekeltem. Azóta velem van, és fontos lett nekem, végül ez adta az ívét, sőt, a címét is a lemeznek.
Egy saját költemény is szerepel a lemezen Madárdal címmel.
T. E.: Így igaz. Annak a dalnak a születése igencsak jellemző az egész lemeznek a megszületésére. Éppen egy szerelmi válság közepette jött rám az érzés, hogy be kell mennem a stúdióba, fogtam magam és a versemet, berontottam, és fölénekeltem Hamid dobszólójára a dalt. Még szerencse, hogy a kiadónak hála, bármikor szabadon járhattam a stúdióba! | hirdetés
 |
|
Afelől semmi kétség, hogy a zene tele van nagyon erős képi és drámai hatásokkal. Mit gondolsz, milyen érzelmi világgal kell rendelkezni, vagy milyen állapotban kell lenni ahhoz, hogy ezt a lemezt egészen be tudja fogadni az ember?
T. E.: Ez roppant nehéz kérdés, mert természetesen senkinek sem szeretném megmondani, hogy mit lásson, mit érezzen, miközben a zenét hallgatja. Holott az is nyilvánvaló, hogy nehezen vonhatja ki magát bárki az alól az állapot alól, amelyben én voltam éppen, amikor ott és akkor megszólalt belőlem az ének. A héten például megkeresett egy iparművész hölgy, aki nemrégen volt egy koncertemen, és elmondása szerint a hangomban meghallott egy táskát. Úgy érezte, meg kell varrnia, és nekem ajándékozta. Most is az van nálam, vagyis a zenémet hordom a hátamon.
A lemezbemutató koncertre valószínűleg Velencében kerül sor. Miért alakult így?
T. E.: Leginkább azért, mert kaptunk egy meghívást a várostól, de egyébként is sok szál fűz oda, ezért nagyon megörültem ennek a lehetőségnek. Rengeteg ottani zenészt ismerek, és gyakran járok ki, tanítványaim is vannak Velencéből. Mint annyi mindent, ezt is elsősorban Szőke Szabolcsnak köszönhetem, aki 2004-ben vitt magával egy háromhetes magyar kulturális fesztivál keretében. A fellépés után kimentem szusszanni, és kisvártatva egymás után jöttek oda hozzám a velencei zenészek, akikkel azon nyomban összebarátkoztunk, és hívtak mindenfelé zenélni és mulatni. Szabolccsal azóta is többször mentünk ki fesztiválokra, illetve utcazenélni, aminek ott nagy hagyománya van. Kisebb tömegek állják körbe a zenekarokat, a környék legjobb kocsmájának a tulajdonosa, Maurizio pedig ütött-kopott kis ladikjával cirkál a kanálisokban, és ha tetszik neki az egyik formáció, kitesz eléjük a partra egy kanna bort, majd tovább evez.
Most, hogy megjelent a lemezed, mivel foglalkozol leginkább?
T. E.: Számomra ez az év a lemezek éve. Dolgozom egy másik saját albumon, amelyet egy norvég elektronikus zenész barátommal, Erikk McKenzie-vel készítünk közösen. Ez valójában egy rögzített improvizatív „live act” lesz, ami azért izgalmas számomra, mert Erikk az elektronikát szerves instrumentumként használja, és így sokkal közelebb áll hozzám, mint bármilyen gépzene, amivel eddig találkoztam. Szőke Szabolccsal és Szalai Péter tablással készítettünk egy lemezt, amelyen az egyes darabok a perzsa költő és filozófus, Omar Khajjám gyönyörű négysoros költeményeire, a rúbáiokra épülnek. Karafiáth Orsival is dolgozunk közösen, a következő verseskötetének megzenésített változatán. Orsi valószínűleg azért ragaszkodott hozzám, mert ahogy elmondta, mindig is énekesnő akart lenni, és biztos benne, hogy ha valóra váltotta volna ezt az álmát, pont olyan hangja lenne, mint nekem. Vagyis állítása szerint én vagyok az ő énekesnő-alteregója. És ami teljesen újfajta vállalkozás az életemben, az a filmzeneírás. Németh Gábor rendező kért föl erre a feladatra, aki „Valami történt itt köröttünk” címmel forgatott dokumentumfilmet a Krétakörről, illetve Schilling Árpád: A szabadulóművész apológiájáról. Ez óriási lehetőség a számomra, mert még sosem csináltam hasonlót, és sokat tudok belőle tanulni, ráadásul ehhez olyan társaim vannak, mint Szalai Péter és Fassang Laci, akikkel mindig boldogan dolgozom együtt, illetve pont a napokban alapítottuk meg triónkat, amelynek a bemutató koncertje október 9-én a Columbus Jazzhajón lesz.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
