Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 19., péntek
Emma

 
 
Nyomtatható változat
Kritika (3,5)
Megtört ölelések
2009-20. szám / GK

Vak filmrendező? Utoljára ilyet Woody Allennél pipáltunk, de ott vígjátéki célokat szolgált a rendezői vakság, Almodóvarnál azonban szó sincs vígjátékról. Pontosabban csak szó van róla, mert a főhős – drámáiról híres filmrendező –, szakítva eddigi alkotói gyakorlatával,
épp egy vígjáték megrendezésére készül, de viharos románca filmje főszereplőnőjével nem kedvez a színfalak mögötti vidám hangulatnak. Vakságom története – ez is lehetne akár az új Almodóvar-film címe, melynek története betegsége idején kezdett alakot ölteni a rendező fejében: tőle tudjuk, hogy egy időben oly mértékben elhatalmasodtak rajta a migrénjei, hogy hónapokat volt kénytelen ágyhoz kötve, egy elsötétített szobában, teljes tétlenségben tölteni. Innen, a sötét szobából tehát a vak filmrendező, de ha nem mondja, akkor is gyanús, hogy ehhez az alakhoz lett az egész drámai felépítmény hozzátoldva. A vak ember pedig, szegény, nem tehet mást, mint a viccben: visszanéz, és felidézi, mi vezetett szeme világának elvesztéséhez. Mi, mi, persze hogy egy nő, pontosabban „a nő”, s végre a függöny mögül előléphet az est sztárja, az immár Oscar-díjas Penélope Cruz is, aki, mint tudjuk (hisz sokszor elmondta), Almodóvarnak köszönhet mindent – ámbár az azért nem volt szép tőle, hogy eddigi legjobb Almodóvar-alakítását egy Woody Allen-filmben (Vicky Cristina Barcelona – innen az Oscar-díj) nyújtotta. Szóval ők ketten, Penélope & Pedro hivatalosan is nyerő páros, akármit is tesznek együtt, megtelnek a művészmozik, sőt, a plázák kistermeiben is van keresnivalójuk. És ez akkor is így van, ha együttműködésük épp aktuális gyümölcse némi mellékízt hagy maga után. A Megtört ölelések ilyen másodlagos frissességű darab, rendesen túlbonyolított féltékenységi történet, mely nemcsak a vakságot, de a filmkészítést is felhasználja a drámai bonyolítás kedvéért. Persze egy gyengébb, az átlagot alulról szagoló Almodóvar-darab még távolról sem a világ vége, elvégre még mindig Almodóvar a legtehetségesebb saját epigonjai közül. A háttérben elhelyezett lakberendezési tárgyait, tapétamintáit és Lluís Homar, Blanca Portillo vagy José Luis Gómez egy-egy villanását akkor is jó elnézni, ha a dráma éppenséggel üresben forog, s a nézői várakozások már rég nem ennek, hanem a következő Almodóvar-filmnek szólnak.

Megtört ölelések
(Los abrazos rotos)
Spanyol, feliratos film
hirdetés

Rendező: Pedro Almodóvar
Főszereplők: Penélope Cruz, Lluís Homar, Blanca Portillo, José Luis Gómez, Rubén Ochandiano
128 perc
Forgalmazó: Budapest Film
Bemutató: szeptember 24.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor