PM Online | Korábbi cikkeink

Mindig szerencsés indítás, ha egy helyről csak fű alatt lehet tudni, nem hirdeti magát, mindent rábíz a suttogó propagandára, ami aztán – legalábbis gasztro-vonalon – megteszi a magáét. A Flores esetében ráadásul tovább fokozódik az izgalom;

séfről, tulajdonosról egyelőre nincsen információ, amennyit tudni lehet, hogy a receptek kiötlője és a konyha tanácsadója az a Litauszki Zsolt, aki tavaly óta ugyancsak rejtélyes figurája a hazai csúcsgasztronómiának. Korábban itthon kevéssé ismertük a nevét, váratlanul csöppent haza Ausztriából, és egyfajta ujjgyakorlatként szerzői konyhát csinált a Maligán Borétteremből. Néhány hónap alatt felfuttatta a helyet, majd amilyen váratlanul átvette a helyet, le is húzta a rolót, és – hírlik – valamelyik hazai milliárdos személyi séfjének ált; egy újabb szokatlan húzás a karrierútban. Most sem állt vissza a konyhapult mögé, de csatárláncban terjedő hírneve elég ahhoz, hogy az alapvetően félkész Flores Bistrót érdeklődéssel keresse föl az értő közvélemény.
A Litauszki-receptek az étlap alapján nem tűnnek humbugnak, megtalálhatóak a séf közismert és szeretett specialitásai, sok az osztrák beütésű, káposztás vonás, nyúlétel, kolbászkák, szóval olyan monarchikus-kreatív műfajról beszélhetünk. A hely ugyanakkor még kiforratlan, zavart szaladgálás kezdődik a – naponta cserélődő – étlap előkerítésekor, este hét óra körül a fogások fele már le is van húzva, az egyébként szimpatikus pincérhölgy nem töri össze magát a jóltartásunk végett, csak a kötelezőt hozza. Minden kicsit döcög, koccan a pohár, billeg az egyensúlyozva hozott evőeszköz, a papírszalvéta pedig már a ciki kategóriáját is kimeríti. Talán itt még beleerősít a Flores, ha talpon akar maradni, mi pedig, tehetünk-e mást, a konyha vizsgálatára korlátozódunk. A lecsó-variáció kolbászcsipsszel mindent tud, amit a nyugatos, modern gasztronómiai irányzat elvárhat. Hosszú pohárban friss, ízgazdag lecsókrém-turmix, tetején miniatűr pirított kolbászdarabok. Mellette „dekompozíciós” lecsó; külön sült paprika, dinsztelt hagyma és sült paradicsom. A két variáció mellé féltenyérnyi, mégis szinte vekni-súlyú, tűzforró házi zsömle; annyi anyag van benne, hogy felemelni sem könnyű. Összességében parádés fogás. Lenyűgöz, bár kevésbé eredeti a kacsamáj-terrin, amely ugyancsak a házi pékségben készült brióssal és pihekönnyű meggyhabbal érkezik. A „habosítás” mellett ugyancsak Litauszki-hatásnak gondoljuk, hogy valamennyi ételt ehető virágszirmok díszítenek. A séf kézjegyét viseli magán a káposztás nyúlraguval töltött derelye is. Természetesen friss házi tésztából, minőségi alapanyagokkal készülő fogás, egyedül a vajas kakukkfűmártás kicsit haloványabb a kelleténél, eltünedezik, képtelen érvényesülni. Apró hibaként rójuk föl, hogy a kicsiny nyúlveséket nem tüntetik fel az étlapon, pedig a belsőségeket illik megemlíteni, ha egy fogás részét képezik. Sokakat degusztál egy vesepár látványa, pláne, ha nyúlé. A csokoládétorta savanykás-kellemetlen rebarbarafagylalttal érkezik, maga a torta is kicsit agresszív, töménységében fanyar csokoládéhab, unalomba vesző brownie-ágyon. Sikerületlen étel. A créme brulée tudja, amit elvárnak tőle: koppan a teteje, vaníliás az alja, elégedettek lehetünk vele, de emlegetni nem fogjuk. A helyet viszont még teszteljük, csak hagyjunk neki időt, míg kicsit megtalálja magát.